A szabadságharc zalai honvédei 1848-1849 - Zalai Gyűjtemény 33. (Zalaegerszeg, 1992)
HERMANN RÓBERT: A 47. HONVÉDZÁSZLÓALJ TÖRTÉNETE
Szolnok között fogom szoríttatás esetében tenni". Elhatározását csak némileg magyarázta az a tény, hogy 2000 embere fegyvertelen volt. Január 13-án Törökszentmiklósra vonta vissza seregét, s innen írott levelében közölte Répásy Mihály tábornokkal, hogy szándékában áll seregét „egész Debrecen alá vezetni". Csapatait úgy kívánta elhelyezni, hogy Szekulits vezette első dandárját aznap Kisújszállásra, 14-én Karcagra, 15-én Nádudvarra, 16-án pedig Szoboszlóra küldi; a saját vezetése alatt lévő három dandárral pedig 15-én érkezett volna Karcagra, 16-án pedig Nádudvarra. A Hertelendy Miklós alezredes vezetése alatti, hét lovasszázadból és egy fél hatfontos lovasütegből alakított dandárát Nádudvaron hagyta volna, maradék három dandáréval pedig Balmazújvároson, Szoboszlón és Berettyóújfaluban foglalt volna állást. Répásyt ugyanakkor arra kérte, hogy seregével vonuljon Debrecenbe. Perczel levelét Répásy másolatban megküldte az OHB-nak, s tudatta a testülettel, hogy ő csata nélkül nem akar Debrecenbe visszavonulni, hanem legfeljebb Balmazújvárosig és Szoboszlóig; annál is inkább, mert olyan híreket kapott, hogy „11-dikén éjjel Pestről kijött, Jászberénybe, onnant Karcagra utazott egyének az ellenségről semmit sem láttak az egész úton; szintúgy Kecskemétről 12-k délben indult mesteremberek őt ott nem látták". E híreket Répásy tudatta Perczellel is. Perczel január 13-ról 14-re virradó éjjel már olyan híreket kapott, hogy a cs. kir. csapatok főereje Kecskemét és Nagykőrös felé tart, s egy 12 ágyúból és 2000 lovasból álló különítménye bevonult Szolnokra. Perczel továbbra sem adta fel visszavonulási terveit, csupán annyit változtatott rajtuk, hogy főerejét Nádudvaron, Szoboszlón és Berettyóújfalun kívánta öszszevonni, s Balmazújvárosra csak csekély erőt szándékozott küldeni, a város és Tiszafüred védelmét pedig Répásynak kívánta átadni. Január 14-én Kisújszállásról az OHB-hoz intézett jelentésében kijelentette, szándéka seregét Debrecen felé, „azonban nem Debrecenbe" indítani. E jelentésében már arról írt, hogy Nádudvaron csupán egy erős elővédet hagy, s seregét Szoboszlón és Derecskén koncentrálja. Ezt a déli irányú átcsoportosítást az indokolta, hogy Perczel úgy vélte, az ellenség főereje Szeged felé tart, s esetleg el akarja vágni az ott összpontosítandó magyar erőket az ő hadtestétől. Január 15-én Perczel Karcagra vonult; innen azonban már nem folytatta visszavonulását Debrecen felé. Ennek az volt az oka, hogy az OHB és a Hadügyminisztérium utasította a tábornokot, ne folytassa visszavonulását, hanem minden áron vegye vissza Szolnokot az ellenségtől. Perczel maga is ráébredt arra, hogy fantomok elől futott Karcagig; ezért már január 18-án jelentette az OHB-nak, hogy másnap megindul Szolnok felé. Ugyanezen a napon Répásy tábornok azt jelentette az OHB-nak, hogy két, összesen 2230 gyalogosból, 600 lovasból és 18 ágyúból álló dandárát Perczel táborába küldi; a maradékkal pedig Kisújszálláson marad. A 47. honvédzászlóaljról e visszavonulás alatt meglehetősen kevés adatunk van. 1849. január 16-án már a Perczel által ismét újabb harcrendbe állított sereg Szekulits alezredes vezette hadosztályában, Buttler őrnagy dandáréban szolgált a másik zalai zászlóaljjal, az 56-dikkal (1290 fő), a 61. honvédzászlóaljjal (1280 fő) és a Turcsányi Mátyás főhadnagy vezette hatfontos gyalogüteggel (165 fő, 8 ágyú) együtt. A 47. honvédzászlóalj létszáma 1190 fő volt. Január 16-án Szekulits napiparancsában arra kért magyarázatot, hogy a zászlóalj parancsnoksága előző napi rendelete ellenére miért csak 14 fegyvert vett át. Január 17-én a zászlóalj egészét kirendelte Molnár Lajos 25. zászlóalji hadnagy
