A szabadságharc zalai honvédei 1848-1849 - Zalai Gyűjtemény 33. (Zalaegerszeg, 1992)

MOLNÁR ANDRÁS: A 7. HONVÉDZÁSZLÓALJ TÖRTÉNETE

A zászlóaljat Guyon hadtestjének középső, 2., Karger vezette dandárjába osztották be.

186 Guyon eredeti elképzelése szerint a Bazinban és Modoron gyülekező balszárnynak erőltetett menetben a Cseszte—Diós—Binyóc úvonalon kellett volna Simunich hátába kerülni, és ott elvágni a nagyszombat—nádasi visszavonulása útvonalát, míg a csapatok centruma és jobbszárnya a Sárfő— Ciffer útvonalon közvetlenül Nagyszombat ellen támadott volna. (Ez alatt észak-keletről Lipótvár és Ordódy Nádasra érkező csapata zárta volna be a gyűrűt Simunich körül.) Az a körülmény azonban, hogy a magyar csapatok már Pozsonyba is holtfáradtan és kiéhezve érkeztek, továbbá az október 31-én éjszaka kezdődött, és három napig egyfolytában zuhogó jeges eső jelentősen késleltette a felvonulást. Az állandó esőzésben felázó utak szinte lehetetlenné tették a csapatok összevonását. November 3-án a balszárny még csak Modorban, a centrum pedig még csupán Sárfőnél állt, amikor Guyon hírét vette, hogy Simunich elhagyta Nagyszombatot, hogy a legrövidebb úton, Nádas felé visszavonuljon. Guyon erre a balszárnyat is a centrum után, Nagyszombat felé indította és igyekezett Simunich nyomába érni, Ordódyt pedig utasításaival bombázta, hogy Simunichot megelőzve érjen ki a Holicsra vezető főútra.

187 Eközben a 7. honvédzászlóalj — amelynek kiegészítésére többek között november 3-án maga Kossuth kért újoncokat az OHB-tól, mondván, „küldje felruházva és felfegyverezve, mert mezítláb, ruha nélkül mit teszünk velük?!"

188 —, november l-jén lóvasúton Senkvicre érkezett. (Útközben egy közeledő lovas alakulat láttán leszállították őket a kocsikról, és felálltak harci alakzatba, míg végül kiderült, hogy egy Prágából szökött magyar huszárcsapatról hitték azt, hogy ellenség.)

189 November 2-án délután — Árvay szerint — „a falun felül egy szántáson tömegbe állították zászlóaljunkat, a hideg esőben ott kellett állnunk sokáig. Aznap nem kaptunk semmit enni, átázva, éhesen, álmosan, keserves volt a helyzetünk. Egyszerre a zászlóalj felkerekedett, s otthagyott bennünket, tiszt- és altiszteket, bement a faluba, magát elszállásolta. Egy ideg mi még kint maradtunk, végre mi is utánamentünk embereinknek."

190 A zászlóalj a magyar üldözősereg zömével együtt november 3-án déltájban érkezett meg a Simunich által már jónéhány órával korábban elhagyott Nagyszombatra, és miután végre tisztességesen megebédelhettek, folytatták az üldözést Nádas irányába.

191 Aznap — a Boleraznál és Binyócnál történt kisebb előőrsi összeütközések után — a magyar sereg Nádasig, a Fehér hegyek lábáig nyomult előre; elöl a huszárok és a tüzérség, mögöttük, kissé lemaradva a gyalogság. A faluba csak akkor mehetett be a gyalogság — így a 7. zászlóalj is —, és foglalhatta el éjszakai szállását, miután a huszárok átfésülték az egész környéket.

192 ; Másnap, november 4-én reggel a Kis-Kárpátokon átkelő magyar sereg Jablonicnál utolérte Simunich utóvédjét. így emlékezett erre Árvay Sándor: „A Fehér hegyeknek nevezett Kis Kárpátokon át vezető utat az ellenség ledöntögetett fákkal eltorlaszolta, járhatatlanná tette. Azért reggel kisebb csapatokban indultunk, mellék utakon át. Valahogy egy üteg hat fontos ágyút is át tudtak szállítani, de a huszárság késett. Az én századom volt az első az átkelésnél, s annál fogva a hat fontos ágyuüteg fedezetére lettünk rendelve. A hegy alatt közel volt Jabloncz falu, melyet még az ellenség utóhada megszállva tartott; tüzéreink ágyúzni kezdték őket, s rövid időn a faluból kivonulni kényszeríttették. Mi az üteggel futva mentünk utánok, de a falu végén