A szabadságharc zalai honvédei 1848-1849 - Zalai Gyűjtemény 33. (Zalaegerszeg, 1992)

MOLNÁR ANDRÁS: A 7. HONVÉDZÁSZLÓALJ TÖRTÉNETE

latokat tett, ami a balszárnyat megállásra késztette. így viszont hosszú rés keletkezett a messze előrenyomuló centrum és a hátramaradó balszárny között; Görgey elővéd dandárjának baloldala fedezetlen maradt — a császári jobbszárny lovassága most őket fenyegette. Az egész arcvonalon egyre hevesebbé váló tüzérségi tűzpárbajban a császáriak voltak a hatékonyabbak; mind a magyar centrumot, mind a balszárnyat megállásra késztették. A túlnyomórészt harci tapasztalatokkal még nem rendelkező újoncokból és nemzetőrökből álló magyar sereg nehezen bírta az ágyútüzet, egyre több — zömében a Lázár-dandárhoz tartozó — alakulat mondta fel az engedelmességet és kezdett el szaladni. A reggeli 9 órakor kezdődött ütközet így végül is délután 2-kor, a magyar hadsereg jelentős részének megfutamodásával végződött.

178 Az ütközet kimenetelét megállásával szerencsétlenül befolyásoló balszárnyon elhelyezkedő 7. honvédzászlóalj Szekovics naplója szerint megállta a helyét. ,,30-án ütközet az ellenféllel — hol mink magunk a zászlóaljjal a seregünk bal szárnyát formáltuk, s minden ágyú nélkül az ellenség sokkal nagyobb erejét feltartottuk, s reánk, az első és második századra 27 ellenséges rakéta, s rémítő sok ágyúgolyó hullott".

179 Árvay Sándor —, akinek visszaemlékezését Laky Antal is számos ponton megerősíti — így írta le a 7. honvédzászlóalj részvételét a schwechati ütközetben: „A mi dandárunk Répásy őrnagy parancsnoksága alatt ismét a balszárnyra jutott. Zászlóaljunk Raupachnál [helyesen: Rauchenwartnál] állott a falu előtt. A faluból százados hársfasor vezetett a kálváriához, mely állott egy magas fallal kerített kápolnából, tőszomszédságában pedig homokba ültetett szőlőkert volt [. ..] Egy századunk a kápolna udvarában vett állást, több század a szőlőben. Két század a faluban volt tartalékban. [,..] A mi zászlóaljunkra 9 óra tájban kezdtek ágyúzni és rakétából lőni. Távolról* jött a lövés, több fáradt golyó csapatunk mellett elállott. Legényeink a sorból kiszaladtak, felszedték a golyókat, tarisznyába rakták. [...] Egy rakéta a zászlóalj felett pattant el, de kárt nem tett. őrnagyunk úgy megijedt, hogy azt is elfeledte, hogy magyar katona, németül vezényelt: „Recht um, marsch, marsch" és lovának sarkantyút adva, a faluba benyargalt. Együtt volt ekkor az egész zászlóalj, de a fele (4., 5., 6. század) vele futott az őrnaggyal a faluba. Mi, 1., 2., 3. század álltuk meg helyünket. A 6. századnál már ekkor nem volt Diósy, a százados, különben azt hiszem, az őrnagyot megállította volna. Az én századosom sem tudom, hova lett, nem volt nálunk, főhadnagyom, Hutiray Sándor szólított fel, rendben tartsam meg századunkat. Meg is állotta helyét anélkül, hogy kényszeríteni, vagy rábeszélni kellett volna. Közben azután az elszaladt rész is viszszasompolygott az ottmaradtak gúnyolása közben, őrnagyunk azonban sokáig nem mutatta magát. [...] [Délután az általános visszavonulás fedezésére] a mi zászlóaljunk, egy szakasz Würtenberg huszár, három darab háromfontos ágyú Raupachnál [helyesen Rauchenwartnál] lett hagyva, hogy esetleg az ellenséget fenntartsa. Kétszer is jött erős lovascsapat felénk. Először vasas német — egy divisió lehetett —, másodízben pedig uhlanusok, ágyúink egy pár lövésére visszariadtak. Négy óra tájban, midőn már alkonyodni kezdett, indultunk a mi seregünk után. Egy darabig az ágyúink folyton dolgoztak, egy lőtt, a másik lövés távolságon lemozdonyózott, a harmadik pedig vonult vissza, ez így tartott felváltva, míg egy fiatal erdőbe — csalitos ültetés — értünk, azután sem a vasasokat, sem az ágyúinkat nem láttuk, de szerencsére visszafordultak ők