A szabadságharc zalai honvédei 1848-1849 - Zalai Gyűjtemény 33. (Zalaegerszeg, 1992)

BONA GÁBOR: AZ 1848/49-ES HONVÉDSEREG ZALA MEGYEI SZÜLETÉSŰ TISZTJEI

A szabadságharc ügyéhez végig hű tisztek létszáma — amennyiben a függetlenségi nyilatkozat következtében kilépő, mintegy két tucat tisztet nem számítjuk — tehát valamivel 10 000 fölött volt, a következő rendfokozati megoszlás szerint: tábornok: 34 fő ezredes: 103 fő alezredes: 170 fő őrnagy: 479 fő százados: 2300 fő főhadnagy és hadnagy kb.: 7000 fő Ez utóbbiak közül a korabeli Zala megye területéről származott 1 tábornok, 1 ezredes, 4 alezredes, 9 őrnagy, továbbá 2 címzetes őrnagy, 37 százados, valamint — nem végleges adatok szerint — 88 főhadnagy és hadnagy.

6 További 16 tiszt elhalálozási helye folytán kötődik a megyéhez. Az alábbiakban az ő rövid életrajzuk következik. Gyulai Gaál Miklós honvédtábornok 1799. február 14-én Szegváron (azaz Zalaszegváron) született, r. katolikus vallású, apja közbirtokos és vármegyei táblabíró volt. 12 éves korában a bécsi hadmérnöki akadémia hallgatója lett, amelyet 1818-ban elvégezve tisztjelöltként a császári-királyi — a továbbiakban: cs.kir. — hadmérnökkari testülethez került. 1848-ig tartó hosszú katonai pályafutása békeidőre esett, tehetsége következtében mégis viszonylag gyorsan haladt előre a ranglétrán. 1819-ben hadnagy, 1821-ben főhadnagy, 1825-ben százados, 1841-ben őrnagy, végül 1846-ban alezredes lett, végig a mérnökkarnál. Harminc éves szolgálata alatt a Habsburg-birodalom szinte valamennyi várát, erődjét megjárta. Utolsó beosztása szerint az erdélyi erődítési kerület igazgatója, illetve 1848 elejétől az adriai tengermelléki erődök mérnökkari főfelügyelője volt. Fényes karrier állt előtte, s a családi boldogság sem hiányzott: 1831 óta nős — felesége Gaál Vilma (1812—1883) lett — és öt gyermek apja volt. A „lélekcserélő idők" szele azonban az Adriához is eljutott. S hatására a magyar hazafi Gaál egyszer csak kezdte magát rosszul érezni a császár fehér kabátjában. 1848 augusztusában váratlanul nyugdíjazásáért folyamodott, s ezt szeptember 5-én elnyerve azonnal hazaindult. Megérkezését követően pár napig Zalában időzött, ahol egyrészt rég látott rokonait kereste fel, másrészt az általános helyzetről informálódott. Jellacic hadának a megyében tett sáskajárás-szerű pusztítását hallva, majd tapasztalva, minden kétsége eloszlott döntését illetően. Szeptember 17-én Keszthelyen csatlakozott a visszavonuló magyar hadtesthez, és Pákozdig annak vezérkarában maradt. Október közepén ismét szolgálatra jelentkezett, immár Perczel Mór tábornoknál, aki őt hadosztályának vezérkari főnökévé nevezte ki. A dél-zalai terület, illetve a Muraköz felszabadítására induló kis seregtest rövid időn belül három ütközetben is megverte és kiűzte a császáriakat. Perczel az Országos Honvédelmi Bizottmányhoz írott jelentéseiben többször is igen dicsérőleg emlékezett meg vezérkari főnökéről. Ami nem kis meglepetést okozott, mivel az „önként, rang és díj nélkül" szolgáló Gaálról a központnak még csak tudomása sem volt. A helyzet azon-