A szabadságharc zalai honvédei 1848-1849 - Zalai Gyűjtemény 33. (Zalaegerszeg, 1992)
HERMANN RÓBERT: AZ 56. HONVÉDZÁSZLÓALJ TÖRTÉNETE (1848 OKTÓBER–1849 OKTÓBER)
s tegyen egy erőltetett kémszemlét Farkasd irányába. Ha Negyedet és Farkasdot az ott lévő, nem túl jelentős ellenséges erőtől elfoglalta, állítsa fel ott jobbszárnyát, balszárnyát pedig a puszta—aszódi hídnál; Farkasdnál és Negyednél verjen hidat a Vágón. A III. hadtest először azt az utasítást kapta, hogy Szémőn át nyomuljon előre Farkasd magasságába, s miután Asbóth elűzte onnan az ellenséget, kezdjen hídveréshez. Emellett Sellye környékén foglalkoztassa az ott állomásozó cs. kir. csapatokat, hogy azok ne tudjanak az Asbóth által megtámadottak segítségére sietni. Miután azonban Knézié azt jelentette, hogy Érsekújvárról nem tud Szémő felé vonulni, a Központi Hadműveleti Iroda úgy módosította a rendeletet, hogy a hadtest Tótmegyeren át Szelőcére vonuljon, majd a Sellye és Szelőce közötti vidéken keressen hídverésre alkalmas területet. A hídveréshez azonban csak akkor kezdjen hozzá, ha a Vág-vidéket az ellenség már elhagyta. A haditerv nem volt igazán szerencsés; elsősorban azért nem, mert arról tanúskodott, hogy a Központi Hadműveleti Iroda nem ismeri a Vágmenti terepviszonyokat. Farkasdra ugyanis csak két úton lehetett eljutni; egy keskeny töltésen a Vág-mentén, illetve egy, Királyréven és Zsigárdon át vezető úton, amely viszont nagy kerülőt jelentett. Ahhoz, hogy Asbóth bizonyosan elfoglalhassa Negyedet és Farkasdot, mindkét úton meg kellett indulnia; ily módon ugyanis elvághatta a farkasdi és negyedi cs. kir. helyőrségek visszavonulási útját is. A Feketevíz (Dudvág), és a Vág közötti terület nagyobb része ugyanis mocsaras, vizenyős volt, s ily módon a csapatok csak ezeken az utakon közlekedhettek. Farkasd egy irányból történő megrohanása viszont nem sok sikerrel kecsegtetett, mert egyetlen utat bármilyen kis cs. kir. különítmény hosszú ideig tűz alatt tarthatott és sikerrel védhetett. A haditerv másik, nem túl szerencsés vonása az volt, hogy a támadás kezdeti szakaszában túlzottan Asbóth hadtestére hárított minden terhet. Az I. és III. hadtestnek csak az a feladat jutott, hogy a II. hadtest térnyerése után kezdjék meg működésüket. Asbóthnak biztosítania kellett Gutát, Puszta-Aszódot, elfoglalnia Farkasdot, s fenntartani az összeköttetést e két szárny között; mindez meghaladta azt a mértéket, amit ez az, egyébként kitűnő hadtest teljesíthetett. 24 Asbóth június 15-ről 16-ra virradó éjjel a 48. zászlóaljat egy lovasszázaddal, egy század utásszal és egy fél üteggel együtt a már említett töltésen a Vág mentén Negyed és Farkasd felé küldte; ő maga pedig reggel fél négykor hat gyalogzászlóaljjal, öt század huszárral és két hatfontos gyalog- meg egy ötfontos lovasüteggel megindult Királyrév irányába. Mivel attól tarthatott, hogy Vasárut irányából támadás éri, a Bocskai-csapatot (később a második 52. zászlóalj), a pozsonyi vadászokat és a beregi századot a Fekete-víz jobbpartjára szállította át. A maradék öt zászlóaljjal, (25., 54., 56., 60. és a 39. gyalogezred 1. zászlóalja) előbb Király révet vette be, majd megtámadta a Zsigárd előtt összpontosult Pott-dandárt, s visszaverte azt Pered irányába. Ezt követően a 25. zászlóaljjal Királyrévet, az 54. és a 39. gyalogezredi 1. zászlóaljjal Zsigárdot szállta meg; az 56. és 60. zászlóaljakat pedig Királyrév és Zsigárd között állította fel. Ebben a pozícióban érte a hadtestet a Pott és Herzinger tábornokok által vezetett cs. kir. csapatok támadása. A magyar
