A szabadságharc zalai honvédei 1848-1849 - Zalai Gyűjtemény 33. (Zalaegerszeg, 1992)
HERMANN RÓBERT: AZ 56. HONVÉDZÁSZLÓALJ TÖRTÉNETE (1848 OKTÓBER–1849 OKTÓBER)
ják, és azalatt a hazáért és alkotmányért becsülettel harcolni fognak". Áz eskü — ha valóban elhangzott, s valóban így hangzott el — azért érdekes, mert arra mutat, hogy Kisfaludy sem tartotta már fontosnak azt, hogy az uralkodóra is megeskesse csapatait. A zászlóalj e zászló alatt vett részt az ütközetben. Szekulits hadosztályának Kisfaludy vezette dandára déli 12—1 óra között lépte át a Tárnát, miután egyrészt az ellenség közeledtéről értesült, másrészt pedig Kápolna felől ágyúdörgést hallott. A dandár a Tárna nyugati partján két lépcsőben foglalt állást. Kompolt felé, az erdőben a bécsi légió egy százada, tőle némileg délre, a jobbszárnyon a 25. zászlóalj. A Jászárokszállásra vezető úttól délre állott a 39. gyalogezred 1. zászlóalja, 400 lépéssel hátrébb az 56. zászlóalj. A zászlóalj egy százada a káli Tarna-híd feletti malomban foglalt állást. A két gyalogüteg az arcvonal előtt 300 lépésnyire egy mélyedésben vett állást. Az ütegek védelmét egy-egy század huszár látta el; egy század huszár pedig az Erdőtelekre vezető utat őrizte. A dandárral szemben a cs. kir. II. hadtest Schwarzenberg-hadosztálya foglalt állást. Az élen a Dietrich-dandár közeledett. Ennek ereje 2652 főből és 12 lövegből állott; az egyik üteg 12 fontos volt. Az összecsapás ezen a napon csak a lovasság rövid ideig tartó harcára és a két tüzérség párbajára korlátozódott. Tóth Károly szerint az 56. zászlóaljból mindössze két fő esett áldozatul a cs. kir. tüzérség lövéseinek. Ennek magyarázata egyrészt az, hogy a zászlóalj állott leghátrább; másrészt pedig a fagy felengedett, s így az ellenséges ágyúgolyók egy része is befulladt a lágy talajba. A Szekulits vezette Kisfaludy-dandár tehát egészen estig megtartotta állásait. Ekkor Dembinski Görgeivel azt a parancsot küldte neki, hogy vonja vissza erőit a Tárna bal partjára. A dandár este 9 órakor vissza is tért a Tárna bal partjára; a túlparton és a malomban csak előőrsök maradtak. Az intézkedés az adott helyzetben teljesen felesleges volt, hiszen a magyar dandár oldalát semmi sem fenyegette. Dembinski azonban a Tárna mögötti állásban kívánta bevárni a VII. (Görgei) hadtest három hadosztályának és két hadoszlopának beérkezését. Február 26-án este 7 órakor kiadott diszpozíciójában ezek közül Aulich Lajos ezredes hadosztályát Kálra irányította; a Szekulits vezette Kisfaludy-dandárnak pedig azt a feladatot szabta, hogy csapatai egy részével szállja meg a kompolti kastélyt. Az Aulich-hadosztályból először a Gáspár András ezredes vezette 9. (Miklós) huszárezred érkezett meg; ez átkelt a Tárna jobb partjára, s felváltotta ott a Szekulits-hadosztály előőrseit. Ezeket az 56. zászlóalj adta. A hajnali hűvös időben a huszárok még ingerkedtek is a „pocsétakerülő" honvédekkel, kérdezgetvén tőlük, „milyen a levegő oda lenn?"; sőt egyikük a — Tóth Károly szerint — övig érő jeges vízben gázoló honvédek mellett még a lovát is megtáncoltatta, mire a felháborodott zalaiak „oly förtelmes káromkodásra gyújtottak, hogy nem lett volna csoda, ha bűneink terhe alatt mindannyian a Tárna iszapjába süppedünk". A zászlóalj a csata második napján „éhes gyomorral" harcolt; pontosabban állta a tüzet; azt azonban nem tudni, hogy Tóth Károly ez utóbbi állítása csak az előőrsi szolgálatot teljesítőkre, vagy az egész zászlóaljra vonatkozik.
