A szabadságharc zalai honvédei 1848-1849 - Zalai Gyűjtemény 33. (Zalaegerszeg, 1992)

HERMANN RÓBERT: AZ 56. HONVÉDZÁSZLÓALJ TÖRTÉNETE (1848 OKTÓBER–1849 OKTÓBER)

Lendvától Ceglédig Az 56. honvédzászlóalj december 18-án már bizonyosan Lendván, Perczel tábornok seregének főhadiszállásán volt. Perczel ezen a napon jelentette róla és a szintén a táborába utasított vasi (45.) és somogyi (60. és 61.) zászlóaljakról, hogy serege csak számban, de nem erőben gyarapodott általuk. Perczel terve ezen a napon még az volt, hogy Kossuth utasításának megfelelően másnap megindítja csapatait Csesztregen és Lövőn át Körmendre; a fegyvertelen zászlóaljakból álló III. hadosztály az I. és II. között haladt volna. Perczel ugyan sajnálta feladni a Muraközt és a Mura mentét, de úgy vélte, hogy az általa fellelkesítendő zalai nemzetőrök is biztosíthatják egy ideig ezt a védelmi vonalat. Másnap, december 19-én azonban megváltoztatta elhatározását. Annak érdekében, hogy Kanizsát és vidékét egészen védelem nélkül ne hagyja, elhatározta, hogy Letenyénél hagyja a parancsnoksága alatt álló hadtest III. hadosztályát Szekulits István őrnagy parancsnoksága alatt. Szekulits ereje három, nagyobbrészt fegyvertelen és felruházatlan zászlóaljból (56., 60. és 61.), egy fél hatfontos ütegből (4 löveg) és egy század 4. (Sándor) huszárezredi lovasságból állott. Szekulitsot arra utasította, hogy „Letenyét védje, onnét nagyobb erő ellenében Kanizsára vonuljon, és ha azt nem bírná tartani, Keszthelynek, Veszprémnek tartson", s Perczellel Zalaszentgróton vagy Zalaegerszegen át tartsa fenn az összeköttetést. Perczelnek ezt az elhatározását azt a feltételezése indokolta, hogy „Kanizsa felé Letenyén át nem nagy erővel üthet be az ellenség"; a tábornok inkább attól tartott, hogy Somogy és Baranya megyék határánál fenyeget ellenséges betörés. December 20-án Lendváról Perczel azt írta Kossuthnak, hogy a hónap végén Szekulits számára Keszthelyen át küldjön Kanizsára 20 000 pengőforintot; Lövőről pedig arról tudósította az elnököt, hogy Szekulitsot utasította, „ma és holnap még Letenyét tartsa, és csak 22-kén vonul[jon] Kanizsára". Mivel a Dunántúl délnyugati részén kialakult hadihelyzetet nem tekintette veszélyesnek, azt is lehetségesnek tartotta, hogy Szekulits hadosztálya Kanizsán húzza ki a telet. December 21-én Szekulits Letenyéről fordult levélben Kossuth Lajoshoz. Hadosztályának erejéről beszámolva azt írta, hogy az „nagyobbrészt fegyvertelen és ruhátlan, s a beállott hideg időben gatyában és bocskorban tesz katonai szolgálatot..."' Ezért egyrészt kérte a ruházati és fegyverzeti hiányok pótlását, másrészt pénzért folyamodott. Beszámolt arról, hogy másnap az 56. és 61. zászlóaljakkal, három szakasz huszárral és a négy ágyúval Kanizsára vonul; a 60. zászlóaljat és egy szakasz huszárt pedig Letenyén, Szerdahelyen, Molnáriban és Rátkán hagyja az ellenség mozdulatainak szemmel tartására. December 22-én Perczel immár Körmendről számolt be Kossuthnak arról, hogy Szekulitsot utasította Kanizsának a télen át történő megvédésére. Szekulitsot kötelezte arra is, hogy amíg tőle rendeletet nem vesz, „ne merészeljen mozdulni, miután itteni állásom reá is van támasztva". Perczel ugyanis ekkor még — Görgei feldunai hadtestét Győrnél tudván — úgy vélte, hogy aktív védelemmel megállíthatók az ellenség mellékerői, s ezáltal a főerők mozdulatai is lelassíthatok. Ebben a jelentésében Szekulits dandárát (Perczel