A szabadságharc zalai honvédei 1848-1849 - Zalai Gyűjtemény 33. (Zalaegerszeg, 1992)
HERMANN RÓBERT: A 47. HONVÉDZÁSZLÓALJ TÖRTÉNETE
ellenállásnak értelme már nem volt; a sereg lőszer- és emberutánpótlás nélkül, egyedül állott Haynau délről és Paszkevics északról közeledő főerőinek szorításában. Augusztus 11-én este megérkezett Rüdiger orosz lovassági tábornok válaszlevele a magyar kormány egy korábbi tárgyalási ajánlatára. Eszerint az orosz hadsereg harcolni és nem alkudozni jött Magyarországra; ha a magyarok tárgyalni akarnak, forduljanak Haynauhoz. A Görgei által augusztus 11-én estére összehívott haditanács ezután úgy döntött, hogy feltétel nélkül leteszi a fegyvert az orosz fősereg előtt; egyrészt azért, mert Haynautól semmi jót nem várhatnak, másrészt azért, mert ezáltal is demonstrálják a világ előtt, hogy Ausztria egyedül képtelen lett volna leverni a magyar szabadságharcot. A haditanácsban az I. hadtest tisztikarának többsége, így Inkey Kázmér őrnagy sem vett részt. Aznap a Hadműveleti Iroda kiadta utolsó menetutasítását; eszerint az I. hadtest másnap reggel 4 órakor indul meg az Arad előtti táborból; felváltja a III. és VII. hadtestek előőrseit, majd Világosra indul, és e község mögött, arcával Arad felé, az út két oldalán tábort üt. Itt, a világosi vár alatt, a szőlősi mezőn ért véget a feldunai hadsereg, s benne a 47. honvédzászlóalj története is. A zászlóalj egyik tisztje így írta le az eseményeket: ,,Az augusztus 11-diki éjet a Maros partján töltötte a hadtest, s nem csoda, hogy a különböző hírek izgatottságában tartottak mindannyiunkat. Alvásról szó sem lehetett, mert a várba vezető hajóhídnak elbontása folytán a dolgozó katonák által okozott zörej, de főleg a minden negyedórában megújuló, s gyermekhanghoz hasonló kiáltás: „Megállj, ki vagy!?" miatt nyugodni nem lehetett. — Másnap reggel Világos felé indultunk. A legénység komor volt és szótalan; mintegy előérzetével bírt anna, hogy közeledik a döntő perc. Leginkább le voltak hangolva a régi osztrák tisztek. Déltájban értünk Világosra s ütöttünk tábort. — Délután 4 és 5 óra tájban Világos felől nagy porfelleg tűnt fel, s nemsokára vagy harminc lovas alakja bontakozott ki abból, élükön Görgeivel, s köztük néhány muszka főtiszttel. A tábor közepe táján megállott, s azt kérdé, melyik a 47-ik zászlóalj. Egy kis patak választá el zászlóaljunkat Görgei táborkarától. Tisztjeink oda rendeltettek hozzájok, s ő a már más zászlóaljakból is idegyűlt tiszteknek elmondta, hogy tanácsosnak tartotta a fegyvert letenni, bármiként ítéli is őt meg a történelem, ő azzal nem törődik. Ö eddig tudott nekünk parancsolni, s megköveteli, hogy míg alatta állunk, parancsainak pontos végrehajtói legyünk, mert tudhatjuk, hogy ura szavának. — Erre sebesen tovavágtatott. — Másnap reggel már körül volt véve muszka hadsereggel a tábor; s minthogy az I-ső hadtest a jobbszárnyon volt, csak két óra tájban indultunk Borosjenő felé (!), hova alkonyat tájban érkezve, a fegyvert gúlába raktuk, a zászlónak meg csonka rúdját támasztottuk a fegyverekhez, féljobbra fordulva nehéz szívvel, sírva búcsúztunk el. — A lerakott fegyvert a muszka őrség vette körül, minket pedig csoportban tereltek össze, mint a birkákat, s úgy hajtottak egy huzamban éjfél után egy óráig." Az augusztus 13-án végbement fegyverletétel után néhány nappal az oroszok átadták foglyaikat az osztrákoknak. A tisztikar egy részét és a legénységet (köztük pl. Inkey Kázmért, Kerkápoly Tivadart (Tódort) és Egressy Ákost) besorozták a cs. kir. hadseregbe; a többieket szabadon bocsátották.
