A szabadságharc zalai honvédei 1848-1849 - Zalai Gyűjtemény 33. (Zalaegerszeg, 1992)
HERMANN RÓBERT: A 47. HONVÉDZÁSZLÓALJ TÖRTÉNETE
sította Nagysándort, hogy még aznap induljon meg Komáromba úgy, hogy estére odaérjen, majd pedig a Vág hídfőnél lévő táborban foglaljon helyet. A főzés után a hadtest kezdje meg az átkelést a Duna jobb partjára, és a Csillagerődben foglaljon állást úgy, hogy a másnap reggel 8 órakor, az erőltetett felderítésbe kezdő III. hadtest támogatására szolgáljon. A támadás azonban másnap elmaradt — valószínűleg azért, mert az I. hadtest nem érkezett meg időben Komáromba. Erre mutat az is, hogy a 11-ére elhalasztott áttörési kísérlet tervében az I. hadtestről úgy emlékeztek meg, mint amely a Duna bal partján állomásoz. Az áttörési kísérletben az I. hadtest azt a feladatot kapta, hogy július 11-én, reggel 8 órakor kiindulva, a III. hadtesttel egy színvonalon haladva, űzze el az ellenséget Mocsáról, majd onnan egy gyaloghadosztályt és két század lovasságot küldjön a tatai út megfigyelésére. A másik gyaloghadosztállyal és a maradék lovassággal Nagysándor nyomuljon előre Tömördig, onnan pedig egy erős lovas különítményt küldjön Kócsra, ha azt az ellenség elhagyta. Ha az ellenség Kócson tartaná magát, Nagysándor tartson abba az irányba, és Tata felé, s a III. hadtesttel való összeköttetés céljából állítsa ki előőrseit. Ha a lovasság megszállta Kócsot, a hadtest is vonuljon oda, s az éjszaka folyamán a legnagyobb figyelemmel legyen a Bánhidára és Tatára vezető utakra, s Nagyigmánd felé tartsa az összeköttetést a III. hadtesttel. A terv arra épült, hogy az I., III. és VII. hadtestek és Görgey Ármin hadosztálya délkeleti irányban áttör a cs. kir. főseregen, s ezalatt a komáromi várőrség két hadosztálya az áttörés pillanatában helyreállítja az arcvonalat, s foglalkoztatja a cs. kir. fősereget. A terv azonban kudarcot vallott. Nagysándor ugyanis egyrészt késve indult el, s így a többi hadtestek már régen a csatatéren voltak, amikor az övé megindult, s ezáltal a cs. kir. csapatok nagyobb erőt tudtak kifejteni velük szemben; másrészt Mocsához érve megállt, és futárt küldött az ütközetet vezénylő Klapkához, hogy mitévő legyen. A Nagysándor jobbszárnyán küzdő III. hadtest e késés és az I. hadtest támogatásának elmaradása miatt képtelen volt megtartani Csémet, sőt, attól lehetett tartani, hogy a szembenálló cs. kir. csapatok bekerítik a hadtestet. A Pikethy Gusztáv tábornok vezette lovasság sem szerepelt jobban, mint Nagysándor; ahelyett, hogy a lovasság lendületében rejlő erőt kihasználva megrohanta volna a herkálypusztai cs. kir. lovassági tábort, lovasütegeivel elkezdte lövetni Herkályt, s így állóharcba bonyolódott. Ezért aztán hiába küzdött oroszlánként Leiningen III. és Poeltenberg VII. hadteste és a két, VIII. hadtestbeli hadosztály, Klapka kénytelen volt elrendelni a visszavonulást. Nagysándor csapatainak többsége már csak a visszavonulás során került tűzbe; a lovasság és gyalogság együttesen verte vissza Simbschen és Lederer lovasdandárainak támadását. A július 11-i vereség után tartott haditanács a július 6-i határozatoknak megfelelően úgy döntött, hogy a fel-dunai hadsereg a Duna bal partján kezdje meg a levonulást Szeged felé. Az elvonulás július 12-én este 7 órakor kezdődött meg; a menet élén az I. hadtest haladt, úticélja Bátorkeszi volt. A 47. honvédzászlóalj szerepét ezekben a napokban nem nagyon ismerjük. Éder József feljegyzéseinek sora 1849 júniusával megszakad; a zászlóalj történetének másik krónikása, Egrcssy Ákos pedig semmilyen értékelhető adatot nem közöl ezekről a napokról. 39
