A szabadságharc zalai honvédei 1848-1849 - Zalai Gyűjtemény 33. (Zalaegerszeg, 1992)
HERMANN RÓBERT: A 47. HONVÉDZÁSZLÓALJ TÖRTÉNETE
lopót. A Todorovic vezette oszlop azonban jóval gyorsabban haladt, mint azt gondolták, s Perczel minden ereje megfeszítésével sem érhette volna utol. Perczel október 11-én délután 2 órakor vonult be Veszprémbe, s itt másnap „nyugnapot" volt kénytelen tartani seregének ruhátlansága miatt. Márpedig október 12-én éjszaka Todorovic csapatai már Kőszegen vonultak át. Perczel már október 11-i, Csányhoz intézett jelentésében utalt arra, hogy csak akkor vonul Sopron felé, ha más utasítást nem kap. Az utalás tartalma néhány mondattal odébb válik világossá: „Egyébiránt a Kanizsáról vett tudósítások szerént Nugent betörése és méginkább annak Jellaciccsali csatlakozása gátlására e sereg [...] teendhet valamit." Október 13-án Perczel már Tapolcán volt. Innen tett jelentésében értesítette Csányt, hogy a Somogy, Zala és Veszprém megyei kormánybiztosoktól vett jelentésekből arról értesült, hogy Nugent csatlakozni készül Jellaciéhoz. Ezért „és a kormány elnökének ma hajnalban vett diszpozíciója nyomán is" kötelesnek érezte magát Kanizsa védelmére vonulni. Lovasságával és tüzérségével Tapolcára vonult, gyalogságát pedig szekereken Keszthelyre küldte, ahová ő is másnap szándékozott érkezni. Október 14-én Keszthelyen kapta Kossuth újabb levelét, amelyben az elnök egyrészt a Todorovic elleni hadműveleteket sürgette, másrészt „a főtábor állapotára" figyelmeztette Perczeit, ti. oda kívánta őt is irányítani, hogy a Jellacic elleni támadásra és Bécs felmentésére minél nagyobb erő álljon rendelkezésre. Perczel azonban felülbírálta Kossuth utasítását, s úgy vélte, hogy Kanizsa vidékét sem szabad védtelenül hagyni. Ezért értesítette Csányt, hogy addig folytatja útját, míg „Nugentet Muraközből ki nem szoríthatjuk, és a betolakodó csoport semmivé sem tétethetik". Perczel már csak azért is aggódott Kanizsa miatt, mert azt a hírt kapta, hogy négy sorezredi zászlóalj és 800 nehézlovas áll Nugent rendelkezésére a támadáshoz. Október 15-én tehát Kiskomáromba (Komárváros), 16-án pedig Kanizsára vonult. Itt csatlakozott hozzá a zalai önkéntes zászlóalj is. Perczel két részre osztotta haderejét, és október 17-én támadásba lendült. Az általa vezetett hadoszlop Letenyénél megtámadta az ottani révet őrző cs. kir. különítményt, s egyórás ágyúzás és gyalogsági tűz után megfutamította azt. A magyar „hadosztály" ezután átkelt a Murán, élén három századnyi (460 fő) zalai önkéntessel és a Hunyadi-szabadcsapattal. Átkelés közben a híd elszakadt, s az élen haladó 34 zalai önkéntes a túlparton maradt. Perczel állítólag utánuk kiabált, hogy várjanak, de ők haladtak tovább. A Kerkápoly Tivadar főhadnagy, Bessenyei György és Tekésy Károly hadnagyok által vezérelt kis csapat Hodosánnál beleütközött egy 736 főnyi határőr különítménybe. Kerkápoly emlékezése szerint ez a 34 főnyi különítmény és fél század Miklós huszár kényszerítette fegyverletételre ezt az osztagot, amely már a másik, Kottorinál Gáspár őrnagy alatt támadó magyar hadoszlop elől vonult ide vissza. Perczel hadi jelentése szerint a haditett dicsősége a 3 század zalai önkéntest és a Trangoss őrnagy vezette Hunyadi-csapat két századát egyaránt illette. Nagy Ferenc Hunyadi-csapati százados szerint szintén a Hunyadicsapat két és fél százada, meg a zalai önkéntesek együttes érdeme volt a horvátok lefegyverzése; ő viszont úgy emlékezik, hogy az ő fél százada támadta meg először az ellenséget, s a többiek csak később érkeztek meg a segítségére.
