A szabadságharc zalai honvédei 1848-1849 - Zalai Gyűjtemény 33. (Zalaegerszeg, 1992)
HERMANN RÓBERT: A 47. HONVÉDZÁSZLÓALJ TÖRTÉNETE
bocsátott rendelete az önkéntes mozgó nemzetőrség négy kerületi táborba való összevonásáról véglegesített. Hogy ennek a rendszernek mi volt az oka, csak találgatni tudjuk. Két tény azonban figyelemre méltó. Egyrészt az, hogy a Minisztertanács augusztus 13-án intézkedett báró Franz Ottinger vezérőrnagynak, a drávai hadsereg eddigi parancsnokának leváltásáról, mert az megbízhatatlannak bizonyult; másnap pedig arról fogadott el határozatot, hogy a drávai táborban lévő tiszteket fel kell szólítani, „váljon az alkotmányos esküt letenni, s minden ellenségeink ellen harcolni készek-e? Ellenkező esetben a leköszönésre lesznek felhívandók". A kormány tehát nem volt teljes bizalommal a régi tisztikar iránt, s az önkéntes mozgó nemzetőrség létrehozásával egy attól független haderőt kívánt teremteni. Másrészt volt egy praktikus szempont is. Egy horvát betörés esetén a még a régi rendszer szerint mozgósított nemzetőr-zászlóaljaknak elvileg mindaddig a táborban kellett volna maradniuk, amíg az önkéntes zászlóaljak fel nem váltják őket. Tehát elképzelhető volt, hogy az önkéntesek mozgósításának e rendszerével a haderő számát a legkritikusabb időkben nemcsak szinten tartani, de növelni is lehet. Mindkét célnak megfelelt az a tény, hogy a dunántúli önkéntes nemzetőrségi kerület székhelyéül Batthyány miniszterelnök Pápát jelölte ki. Az önkéntes mozgó nemzetőrség létrehozásának azonban országos szinten is komoly jelentősége volt. Ez pedig abban állt, hogy az önkéntesség elvének meghirdetésével — hasonlóan az első tíz honvédzászlóalj megszervezéséhez — kiiktatta az 1848. évi XXII. törvénycikk 1. paragrafusát; hiszen e zászlóaljakba olyanoknak is megengedte a jelentkezést, akik nem rendelkeztek a nemzetőrségben való részvételhez szükséges vagyoni kvalifikációval. Ez ugyan nem állt éles ellentétben a törvény betűjével és szellemével, hiszen a 3. paragrafus szerint a nemzetőrségbe olyanok is besorozhatok, akiket az illető törvényhatóságok „az alkotmányos rend fenntartásában érdekletteknek, s e kitüntetésre méltóknak ítélnek". Ugyanakkor azt is jelentette, hogy az újonnan létrehozandó alakulatok az első tíz honvédzászlóalj „folytatását" képezik; tehát a magyar hadsereg szaporításának egy olyan módját, amelyről a kormánynak nem kell előzetesen konzultálnia sem az uralkodóval, sem a birodalmi kormányszervekkel. Ez utóbbi azért is fontos volt, mert az országgyűlés alsó- és felsőháza augusztus 26-án és 29-én elfogadta ugyan a katonaállítási törvényt, de a Batthyány-kormány egyáltalán nem lehetett biztos abban, hogy ezt a törvénycikket az uralkodó szentesíteni is fogja. Jellacic fegyveres készületei azonban olyannyira nyilvánvalóak voltak, hogy a kormánynak meg kellett találnia azt a módot, amellyel úgy maradhat meg a legalitás terén, hogy emellett nem hanyagolja el a honvédelem ügyét sem. Az önkéntes mozgó nemzetőrség létrehozása ezt a módot jelentette, s így vált a nemzetőrség mobilizációs rendszerének átalakítási kísérletéből a honvédelmi rendszer egyik meghatározó elemévé. Az önkéntes mozgó nemzetőrség összességében be is váltotta a hozzá fűzött reményeket, hiszen az így alakult csapatok komoly szerepet játszottak az 1848 őszi harcokban, s többségük 1848—1849 fordulóján honvédzászlóaljjá alakult át. Példájuk azt bizonyította, hogy az önkéntesség és a regularitás csak egymással összekapcsolva szülhet jó eredményeket, de így bizonyosan jó eredményeket szül. E zászlóaljak egyike volt az 1848 szeptemberében Zala megyében megalakult önkéntes zászlóalj, amely később honvédzászlóaljjá alakulva, a 47. számot kapta. Tanulmányunk ennek a zászlóaljnak
