Kovács Imre: A türjei Premonteri Prépostság története - Zalai Gyűjtemény 32. (Zalaegerszeg, 1991)

I. AZ ALAPÍTÁSTÓL 1569-IG

1301. március 4-én Márton prépost évi 15 márkáért 10 évre zálogba vette a Nádas folyó melletti szentpéteri birtokrészt Zalaszegi Tamás comes fiától Pál mestertől, azzal a feltétellel, hogy ha a zálog összegét nem kapná meg ha­táridőre, a birtok a türjei monostorra szálljon. 1­11 Ez úgy látszik be is követ­kezett. 1425. június 17-én Lőrinc prépost kérésére Zsigmond király Budán át­irattá a régi záloglevelet, majd ugyanez év november 8-án utasította a zala­vári konventet, hogy a nádasmelléki birtokba iktassa be Lőrinc prépostot és konventjét. 130 Miután a beiktatás november 25-én megtörtént, a zalavári kon­vent ezt december 10-én jelentette a királynak. Négy évre rá, 1429 szeptem­ber 22-én Jakab prépost kérésére a király a beiktatást privilegiális oklevél­ben is megerősítette. 131 Ugyancsak 1301-ben Márton prépost évi 15 márkáért 10 évre zálogba vett egy 35 holdas területet Kahinai Zlaik fia Krizsán körösmegyei nemestől. Eb­ből 25 hold szántóföld volt, 10 hold pedig cserjés és észak felől szomszédos volt a prépostság apatolczi birtokával. Mivel a zálog összegét sem a már öreg Krizsán, sem örökösei nem fizették meg, a birtok a prépostságra szállott. Ké­sőbb ugyan Krizsán örökösei a területet visszakövetelték, de 1353-ban Miklós szlavóniai és horvátországi bán, a kapornaki konvent 1301. évi oklevelét fel­mutató Péter türjei prépostnak ítélte oda a birtokot és az ítéletről október 31-én Zágrábban függőpecsétes oklevelet állított ki. Az ítéletbe a Kahinai csa­lád jelenlevő tagja, László fia Dezső is belényugodott. 132 Ezután hosszú ideig nem tudunk újabb bérletről, vagy zálogba vett bir­tokról. A 16. századból még két hasonló eset ismeretes. Márton prépost a za­lapai határban egy kaszálót vett zálogba keresztúri Bánya Mihálytól és nővé­rétől Bodor Mátyásnétól. 1547. augusztus 15-ike táján ezen a réten kaszáltatta a prépost a füvet, amikor gyepűi Zalapay Tamás és fiai a kaszásokat meg­rohanták, a lekaszált füvet kocsikra rakták és erőszakkal elvitték. 133 1564. augusztus 30-án Eőry Zsófia, néhai zalapai Eőry Pál leánya, 17 ma­gyar forintért zálogba adta Sitkey Mihály prépostnak azt az egyébként la­katlan zalapai nemesi kúriát, melyet még atyja vett zálogba a Csáfordyaktól. A záloglevelet a kapornaki konvent állította ki. 13 ' 1 A prépostok a távolabb fekvő birtokok közül a nehéz kezelhetőség miatt Apatolczot állandóan, Besenyőszentgyörgyöt pedig időnként bérbe adták. A drávántúli Apatolczot már 1303-ban bérbe adta János türjei prépost Gey nein glogonchai prépostnak évi 3 márkáért. Kikötötte azonban, hogy amelyik év­ben a bérlő a fizetést elmulasztaná, utólag a kétszeresét köteles megfizetni. Ha pedig a bérelt földet kisajátítaná, még perindítás előtt 50 márka bünte­téspénzt fizet. 13 " 1 1316-ban Henrik türjei perjel tiltakozott a csázmai káptalan 129 Z. O. I. 120. 130 Batthyány lt. Major. f. 2. no. 23. (HTA) m Z. O. II. 446. 132 Csornai pr. lt. 108. cs. 6. sz. 133 Gersei Pethő János és kányaföldi Kerecsény Mihály zalamegyei alispánok 1548. június 19-én Szántón kiadott idéző levele. — Batthyány lt. Alm. I. lad 29 no 111 (HTA) 134 Zalavári kvt. lt. Protoc. D. p. 97. — Hasonló feljegyzés a vasvári kápt. lt. „Pro­toc. de Zala" p. 519. 135 DL. 101, 652 (Batthyány lt. Major. f. 1. no. 9.) Kiadva: Z. O. I. 121.

Next

/
Oldalképek
Tartalom