Kovács Imre: A türjei Premonteri Prépostság története - Zalai Gyűjtemény 32. (Zalaegerszeg, 1991)

I. AZ ALAPÍTÁSTÓL 1569-IG

és onnan az összes gabonát elvitte. 210 1566 novemberében három köznemes, Sempchey János, Czerneky Ferenc és Héránt Péter magát; a malmot is el­foglalta. A következő év márciusában azonban a zalamegyei gyűlés ítélete alapján kénytelenek voltak visszaadni. 211 Az ítélet végrehajtásáról szóló ok­levél leírása nyomán az egykori malom helyét a barabáshegyi birtok közelé­ben kell keresnünk. Marcalmelléke A birtokot Marcalmelléki Loránd adományozta a prépostságnak 1338-ban. Kálmánfölde és Vásárhely — a mai Kisvásárhely — határában terült el, 35 ekealja szántóföld és 2 kaszálónyi rét tartozott hozzá. 212 Nagybaráti 1559. március 30-án Apáti Mihály gazda a győri káptalan előtt eltiltotta Écsi Bálint gazdát és másokat a győrmegyei Nagybaráti község szőlőhegyé­nek bordézsmájától és egyéb jövedelmeitől, mert azok a türjei prépostság jövedelmét képezik. 213 Nádasmelléke Tűrje és a tőle délnyugatra fekvő Tüskeszentpéter között elterülő ingat­lan volt. Eredetileg Márton prépost vette zálogba 1301-ben Zalaszegi Pál mestertől. Később elévülés folytán a prépostságé lett. A birtokba véglegesen 1425-ben, Zsigmond király rendeletére iktatták be Lőrinc prépostot és kon­ventjét. 214 öcse 1266 táján Tűrje Miklós végrendeletében a prépostságra hagyta az őcsei határban levő örökrészét. 215 Az 1542. évi birtokösszeírás szerint a prépostnak mindössze egy adózó portája volt itt, ezenkívül még egy malma, szintén egy adózó portával. Az összeírásban két néven szerepel: „Senne sive Eőcse". 216 Eszerint a régi falu a Türjétől délre, kissé távolabb fekvő mai iSénye nevű községgel lehet azonos. Az 1549-es összeírás már csak a prépost molnárának portáját említi. 217 210 Batthyány lt. Alm. I. lad. 29. no. 111. (HTA) 211 Csornai pr. lt. 17. cs. 4. sz. 212 DL. 101, 696 (Batthyány lt. Major. f. 3. no. 31.) Az adományozásról, cseréről, majd visszaadásról szóló oklevelek a vasvári káptalan 1393. január 3-i átiratá­ban maradtak fenn, melyet a káptalan Miklós prépost kérésére állított ki. 213 Győri kápt. lt. Protoc. A. 1559. f. 87. 214 Batthyány lt. Major. f. 2. no. 23. (HTA) — Z. O. II. 446. 215 Z. O. I. 5. — Cf. HOLUB: op. cit. torn. III. p. 198. „Öcse". 21e Csornai pr. lt. 14. cs. 9. sz. 217 Egyháztört. Emi. torn. V. p. 259.

Next

/
Oldalképek
Tartalom