Kossuth kormánybiztosa, Csány László 1790-1849 - Zalai Gyűjtemény 30. (Zalaegerszeg, 1990)
VI. Molnár András: Csány utolsó levelei
szinterén még beszédet akart tartani,, de a dobszó megakadályozta." 36 Degré Alajos röppentette fel a legendát, amely szerint Csány megcsókolta a hóhérkötelet, utolsó szavai pedig ezek voltak: „Hazámért ezt is szívesen." 37 A kivégzésekről másnap a következő — a halálos ítéletek indoklását röviden tartalmazó — hivatalos sajtóközlemény jelent meg: „Csány László magyarországi, Zala megyei, csáni születésű, 59 esztendős, katolikus, nőtlen, és báró Jeszenák János pozsonyi születésű, 49 éves, evangélikus vallású, nős, részben maguk beismerték, részben pedig a törvényes eljárás során rájuk bizonyították, hogy ők a forradalmi kormány által rájuk ruházott különféle hivatali megbízásaiknál fogva a forradalom kezdetétől a végéig minden hatalmukban álló eszközt a forradalom győzelmének érdekében használtak fel, az ehhez szükséges határozatokat, rendeleteket maguk hozták és hajtották végre, ilyen módon elsősorban a legfelsőbb dinasztia megdöntését, és az államszövetség szétszakítását igyekeztek elősegíteni, amiért őket felségárulásért, minden vagyonuk elvesztése mellett, kötél általi halálra ítélték, és az ítéletet jóváhagyás és kihirdetés után ma végrehajtották. Pest, 1849. október 10. A. cs. kir. haditörvényszék" 38 Függelék 1. Csány László — Prodanovicshoz 38 Dátum nélkül Mikor látandjuk egymást, a felett isten ítél, emlékezetünk egymáshoz gyakran visszavezetend bennünket, és nyugodt lélekkel élvezzük azon meggyőződést," hogy hazánkat híven szerettük, engem a tényezők közé helyeze a sors, teljes igyekezettel törekedtem hivatásomnak megfelelni, de igyekezetem nem sikerült, hajótörést szenvedett minden tervem a könnyen hívők optimismusán, és a gonoszok gazságán; többször csalatkoztam a lefolyt 16 holnapok alatt, mint egész életem hosszú évein át: — természetes, mert ezek a havak voltak azok, mellyekben a tiszta hazafiság és az önzés világosan mutatkozhatott; milly boldogító öntudat, hogy én csalatkoztam és nem csaltam, nem soha. Csány m. k. Csány-emlekkönyv 96. o., vö. Bártfay naplójának Ács-féle kiadása 281. o. Eissen 76—77. o. Aradi vértanúik albuma 155. o., Kacziány 102. o., Gracza V. köt. 1310. o., Nóvák 320 o., Eissen 77. o., Barta 685. o. Csány es Jeszenák búcsúját, valamint Csány kivégzésének leírását romantikus elemekkel „fűszerezték''. Tubolv 81. o., Nóvák 319—320. o., Gracza V. köt. 1310. o., Eissen 76—77. o. Pester Zeitung 1849. október 11. Nr. 1095. Kéziratos másolata: OL R 31. 1. tétel 1030. magyar fordítása: Hentaller Lajos: Vérrózsák Bp., 1906. II. köt. 183. o., vö. Nóvák 320—321. o. Prodanovits Dánielről lehet szó. Kapcsolatukról lásd a kötetünkben Szőcs Sebestyén tanulmányát. (95. o.).