Kossuth kormánybiztosa, Csány László 1790-1849 - Zalai Gyűjtemény 30. (Zalaegerszeg, 1990)

III. Hermann Róbert: Csány László, mint a feldunai hadtest kormánybiztosa (1848. szeptember 29.—1849. januar 18.)

diktátori hatalmat. Megfenyegette a két testületet, hogy ne merjenek alkudozni, s megvádolta őket, hogy ,,a hatalom fő részesei az ország vagyonát pazarIák és az aranyat, ezüstöt beváltak, eltakaríták, s így a futást mintegy előre készítek .. ." Természetesen kikelt Görgei ellen is. S hogy a tábornok komolyan gondolta kijelentett szándékát, arra riasztó jelet mutatott egy 10-én írott, 11-én Debrecenbe érkezett, az előbbinél józanabb hangú levele, amelyben bejelentette, hogy ,,a Tiszán innen nem szándékom csatát elfogadni, és azt csak Törökszentmiklós és Szolnok között fogom szoríttatás esetében tenni". Kossuth nemigen tudta, mihez kezdjen e levéllel. Perczel korábban ugyan távoltartotta seregétől a polgári kormányzatot, seregének kormánybiztosa nem volt, de ugyanakkor azt hangoztatta, „én hazámért még engedelmeskedni is tanulandok". Most azonban jóval aggasztóbb volt a helyzet. Perczeit mindenképpen vissza kellett fordítani, mert ha Debrecen alá vonul, egyrészt a hadtest élelmezése válik lehetetlenné, másrészt az ellenség akkor lépi át a Tisza vonalát, amikor akarja. Kossuth tehát adaadta Csánynak a levelet, s az válaszolt rá: „Kedves Barátom! — kezdi Csány a levelet, — mikor ezt írom, kedves barátom, én azt a szó szoros értelmében veszem, és érzem, érzem, mert tudom, hogy te böcsületes hazafi és nemes szívű férfiú vagy, de Mórom, emellett oly nagy bolond is, minőt annyi jeljes tulajdonnal, mennyivel te bírsz, keveset hordoz az ismert világnak földe. Ugyan hogyan írhattál úgy, ahogy írtál a kormánynak? hogyan írhattál te, a polgári katona? ha az, kit te kalandornak tartasz, és egy idő óta én sem látok benne igen többet, különösen nem Scipiót, kinek szerepével te és Vetter őt felruháztátok, mert a te beleegyezésed nélkül nem kapta volna ő azt a feladatot — ha, mondom, az írt volna így, azt nem csudálnám, azt eredményének tartanám a haditanácsnak" — írta Görgeyre utalva. De eltűrheti-e egy kormány „az általa tábornoksággal felruházott egyéniségtől", hogy az ilyen általánosságban vádolja őt? Tudja, hogy a levelet Perczel rögtön írta, „bosszúsan" s ezért másolatot készít róla, „hogy ha Isten jobb időkben enged együtt vitázni, és amellett egymást szeretni, felolvassuk múltunkra vonatkozó dokumentum gyanánt". Lelkére köti, hogy becsülje az országgyűlést és az OHB-t, „ezek sokat vesztettek Budapest elhagyásával, de mégis egyetlen hatalom a hazában, ne rontsuk le tekintélyét, főleg néked kell azt támogatni". A teendőkre áttérve Csány úgy véli, Görgeit vissza kell hívni; az egyesített erők fölé főparancsnokot kell kinevezni, de nem Görgeit, először azért, mert Pozsonytól Pestig nem ütközött; másodszor azért mert egyetértésre van szükség a vezérek között „és ez nem létez, mert te Görgeinek, Görgei néked áll barátságosan ellenedben . . ." Már csak az a kérdés, Görgei engedelmeskedni fog-e? „Miután a java tiszt tőle elment, lehet, hogy lesz pártja, de nem gondolom, hogy serge valami enunciált lelkesedéssel ragaszkodjon hozzá; inkább hiszem, hogy sergének nagyobb része feloszlik, de egy része hozzánk csatlakozand; hol van most? nem tudom". Azért mondott le ő is Pesten, mert kalandban kísérni senkit sem akar, (ti. kalandos vállalkozásban), s mert a Perczel által a hadtestparancsnokok kormánybiztosi megbízatásáról beterjesztett javaslat után feleslegesnek érezte megbízatását. Fontos tehát, hogy Görgei táborába polgári biztost küldjenek. De van-e rá idő. „Hiszem hogy ha lábra állunk, igen, de polgári katonák legyetek, legyetek az istenért, különben, Mórom, finis Ungariae". A levél végén Csány ismertette Görgei január 5-i leve-