Kossuth kormánybiztosa, Csány László 1790-1849 - Zalai Gyűjtemény 30. (Zalaegerszeg, 1990)
III. Hermann Róbert: Csány László, mint a feldunai hadtest kormánybiztosa (1848. szeptember 29.—1849. januar 18.)
mánybiztosoknak és az OHB-nak a csatáról. Lukácsot és Szabót utasította, hogy a gyáván viselkedő győri nemzetőrök fegyvereit szedessék be. 40 A schwechati csatával lezárult Csány dunántúli kormánybiztosi működésének egy fontos szakasza. A pákozdi csatától Pázmándy megérkezéséig ő volt az, aki leghatározottabban követelte Jellacic üldözését. Legkevésbé tehát rajta múlott, hogy Bécs felmentése meghiúsult. Mint a fentiekből kitűnt, a leghatározottabban Móga és Kollmann ellenezte a határátlépést. Érveik katonai szempontból — Jellacic és Auersperg egyesülése után — tökéletesen helytállóak voltak. A döntést megkönnyítendő a táborba küldött Pázmándy pedig érveik hatása alá került. Csány tudomásul vette Pázmándy és Móga döntéseit. A kormánybiztosok közül ugyan Luzsénszky, Bónis és Repetzky őt támogatták, de Asztalos Pál Pázmándyék mellé állt. A helyzeten nem segítettek az OHB és Kossuth ill. az országgyűlés — jóllehet, Pázmándy és a biztosok jelentései által kiváltott — nem mindig szerencsés, s főleg nem mindig jókor érkező utasításai. Mind a polgári hatóságok, mind a hadsereg közjogi kérdésekkel foglalkozott, s senki sem mert határozottan dönteni azok közül, akiknek erre lehetőségük volt. Más kérdés, volt-e reális esély a sikerre. Jellacic serege Bécs alatt jelentősen különbözött a pákozditól. Megszabadult felesleges, félreguláris alakulataitól, kiegészült több jó minőségű cs. kir. lovasalakulattal, számíthatott Auersperg támogatására is. A Lajta azonnali átlépésekor még lettek volna győzelmi esélyek; az első átkelésre ezek már jelentősen csökkentek. Bécs tényleges segítséget nem nyújthatott; a nehezen mobilizálható nemzetőrség csak a városfalak mögött jelenthetett erőt. Windisch-Grätz megérkezése pedig mindenképpen eldöntötte volna a küzdelmet a cs. kir. csapatok javára. Az ausztriai előnyomulás a magyar utánpótlási vonalak meghosszabbodásával járt volna, s veszélyeztette volna a sereg épségét. Hosszabb távon tehát az ausztriai bevonulás nem hozhatott jó eredményt, s a schwechati vereség katonai szempontból viszonylag kevéssé volt súlyos az ellenség nyomasztó számbeli és minőségi fölényéhez képest. Emellett 1848 októberében a politikai helyzet az országon belül is erősen képlékeny volt. Az OHB-t ugyan az országgyűlés bízta meg, s legitimitása is e testülettől származott, de királyi jóváhagyás nélküli működése miatt az OHBnak vigyáznia kellett, nehogy törvényessége iránt a hadsereg tisztikarában kételyek ébredjenek. A tétovázás egyik oka ebben is kereshető. Maga Pázmándy sem ítélhető el. Soha nem volt katona, nem csoda tehát, ha Mógáék érvelése olyan könnyen meggyőzte. Emellett — ne feledjük — 1848 októberében még élt a remény, hogy valamilyen módon létrejöhet a kiegyenlítés. Radikális lépések ennek esélyét veszélyeztethették, s ez is megkötötte a magyar politikusok kezét. ''"Csány tevékenységére: KLÖM XIII. 302—303. o. Október 28. éjjel: Mezősy 26—28. o. Beszélgetése a zempléni zászlóaljjal: Matolay Etele: Visszaemlékezéseim honvéd életemre. Sátoraljaújhely, 1883. 13. o. Levele Bárczayhoz: OL H 89. Hadügyminisztérium. Vegyes iratok. 5. doboz, 1. fasc. A csatáról írott beszámolói: OL H 148. Nyomtatványok. 1. cs. Csány. (Imrédynek, okt. 31.): KLÖM XIII. 329. (az OHB-nak); Szávay 392. o. ill. OL Csány NIF nov. 2. (Szabónak és Lukácsnak). Ld. még KLÖM XIII. 313. o. (Kossuth beszámolója).
