Bilkei Irén - Turbuly Éva: Zala vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1555-1711 I. 1555-1609 - Zalai Gyűjtemény 29. (Zalaegerszeg, 1989)
Zala vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztai
54. A mostani háborús időkben a megyéhez sok mandátum érkezik Miska királytól a kisebb hadjáratokon pedig a nemesség nagyobb része személyesen vesz részt. Ezért, hogy sem a megye ügyei, se a királyi parancsok ne szenvedjenek késedelmet, úgy határoztak, hogy gersei Pethő Péter és Hásságyi Imre alispánok az otthonmaradt nemesekkel együtt tartsák meg a megyegyűlést (conventus). Ha a megye közössége jelen van, hajtsák be az adót (contributio) a hadjáratokra (expeditio) és a megye más terheire, valamint az élelmiszereket és a szokásos más terheket, valamint a bírságokat is intézzék el. 19. 55. Ügy határoztak, hogy a háborús időkben az alispánok a panaszos feleket idézzék be egy biztos helyre rövid időre és a sedria jegyzőjével (nótárius) és a szolgabírákkal együtt folytassanak vizsgálatot és szolgáltassanak elégtételt. 20. 1567. február 16. Z. m. g. c. Egerszeg 56. Kanizsa mezőváros (oppidum) megerősítésére Bánffy László és István főispánok, királyi ajtónállók és asztalnokmesterek javairól 100 szekér, Zrínyi György (de Zrinio), Széchy Margit és Thurzó Erzsébet javairól ugyanannyi szekér vesszőt és karót küldjenek emberekkel, a többi urak és nemesek pedig összesen 1000 munkást küldjenek 6 napra. 20—21. 57. Ügy határoztak, hogy ha a török ostrom alá fogná (Kanizsa) várát, vagy végigdulná az országnak ezt a részét; avagy Tahy úr megtámadná valamelyik török várat, akkor a nemes urak mind a birtokos, mind az egytelkes a legutóbbi országos dikális összeírás alapján minden egyes porta után, egy-egy gyalogost kötelesek kiállítani (insurgere) és Tahy Ferenc úr kérésére, ha a szükség úgy kívánja felszerelve elküldeni. 21. 58. Ne vigyenek ki a megyéből élelmiszert, hanem inkább vásároljanak és ehhez küldjenek lovakat és szekereket. 21. 59. Az élelmiszerek árának limitálásával Kanizsán a szokott módon Tahy Ferenc főkapitányt bízza meg a közgyűlés, az egyik alispánnal és egy szolgabíróval. 21. 60. A megye nemes és nem nemes lakói, valamint Tahy Ferenc zsoldoskatonái közti összeütközések felülvizsgálatának ügyében döntőbírákul Tahy Ferenc részéről buzini (de Bwzin) Keglovich Pétert és szentbalázsi (de