Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 28. (Zalaegerszeg, 1989)

Horváth D. Tamás: Lichtenvolner Ferenc keszthelyi ácsmester családja és gazdálkodása a XIX. század első felében

(Lichtenvolner Ferenc előtt apósa mondhatta magáénak.) Az összeírásokban első osztályúnak minősített ház becsértékét 20 ezer forintra taksálja a leltár. Az árverési jegyzőkönyv nem jelöl vevőt és licitált árat. Ez azt jelenti, hogy a házat valaki — feltételezésem szerint a mesterséget folytató fiú, Julius — a fel nem lelt végrendeletnek megfelelően örökölte. Az Öreg utcai ház három szobából, konyhából, kamrából, pincéből, folyo­sóból állott és ehhez illeszkedett az istálló, a kocsiszín és a sertésól, valamint egy nem túlságosan nagy belső udvar. (A ház rekonstrukcióját az 1. sz. ábra tartalmazza.) Műhelyről nem esett említés a leltárban, erre nem is volt szük­ség a mesterség természetéből adódóan, hiszen az ácsmunkát a megrendelés helyszínén, az építkezésen kell elvégezni. A mesterséghez szükséges nyers­anyagot, azaz az épületfát a leltár megjegyzése szerint az udvaron tárolta a mester. A két ablakával az Öreg utcára tekintő „tiszta" szoba bútorzata különö­sen „modernnek" számított. Az egyforma fekete bőrös székekből és bőrös kanapéból álló „ülőgarnitúra" alapján állítom ezt. A falon nagy tükör, képes óra, valamint rámázott képek jegyeztettek fel, de nem hiányzott a szobából a korabeli higiéniai vívmánynak számító pökőláda sem. A „tiszta" szoba ha­gyományosabb bútordarabjai közé tartozott a pohárszék és a tölgyfa ágy. A hétköznapokon ritkán használt szoba melegítésére cserépkályha szolgált, világításra pedig réz gyertyatartókban álló gyertyák álltak rendelkezésre. A ház hossztengelye mentén húzódó fedett folyosóról közvetlenül a kony­hába léphettünk, melynek bútorzata a legszükségesebbekre szorítkozott. A konyhában egy kis asztalt, hozzávaló székekkel és egy konyhaalmáriumot írtak össze. A konyhai eszközök túlnyomó része viszont rézből készült, ami eleve az örökhagyó jómódjára utal, de egyben a rézműves rokonság ajándé­kozó kedvének is bizonyítéka. A leltárban „másik" szobaként említett, s ugyancsak a konyhából nyíló szoba szolgált a Lichtenvolner házaspár tényleges lakószobájául. Berendezése egyszerűbb volt a „tiszta" szobáénál, több hagyományos bútordarabot tartal­mazott, de még így is jómódra utalt. Egy kék föstött, valamint egy fiókos ki­húzó almárium, fiókos keményfa asztal bőrös székekkel, tölgyfa ágyak, tük­rök, képek és egy stok óra találtatott benne. A házban — a hagyományos háromosztatú parasztháztól eltérően — léte­zett egy harmadik lakóhelyiség is, amit a leltárban „alsó" szobának neveztek. E szoba ugyancsak a mindennapi élet színtere lehetett. A szülőkkel több-ke­vesebb gyerek mindig együtt élt a háztartásban, halálukkor csak ketten — Anna és Julius. Az „alsó" szoba mindennapi használatára utal az ebben a helyiségben leltárba vett rézmedencés „laibstul" (ürülőszék) — a modern kori kényelem és higiénia vívmányaként. A szoba további berendezési tárgyai kö­zött soroltatott fel egy kihúzó asztal négy egyforma „vánkosos" székkel, 3 fiókos sublat almárium, két osztályú almárium, 2 keményfa ágy, kanapé, író­asztal, stok óra, tükör, képek. Az itt felsorolt berendezési tárgyak közül a ka­napé mellett az íróasztal tűnik különösen újszerűnek. Talán nem tévedünk nagyot, amikor feltételezzük, hogy ezen készítette üzleti számadásait és ter-

Next

/
Oldalképek
Tartalom