Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 28. (Zalaegerszeg, 1989)

Gyimesi Sándor: Az iparosítás Délkelet-Európában az I. világháború előtt

üteme Romániáéhoz állhatott közelebb, itt a század eleji felgyorsulás nem jellemző, a növekedési ráta 1877—1917 között 4,7%. Az impozáns növekedési ütem mögött rejlő abszolút számok óvatosságra intenek a folyamat értékelését illetően, hiszen ekkor már nemegy olyan nyugat-európai nagyüzem van, amelynek keretei között Bulgária, Szerbia vagy akár Görögország egész munkáslétszáma elfért volna s csupán Románia mutat erősebb ipart. Ez még akkor is így van, ha figyelembe vesszük, hogy nem nagy országokról van szó: 1910-ben Bulgária népessége 4,3, Szerbiáé 2,9, Görögországé 2,8 (Thesszália nélkül 1262 millió), Romániáé 7 millió fő. Rögtön látszik ez, ha az ipar részarányát tekintjük az adott országok gazdaságában. Az ipar részesedése a bruttó nemzeti termékből 1910-ben — a bányászatot is beleértve — Szerbiában volt a legkevesebb, mindössze 14%. Nagyjából ugyan ezen a szinten állott Bulgária is, a maga 15%-ával. Görögország (18%) és Románia (20%) valamivel nagyobb értéket mutatott az ipar javára. Az iparban foglalkoztatottak részaránya a népességen belül szintén alacsony. Az országok előbbi sorrendjében 7, 10, 13 és 10%. Ugyanakkor azt is figyelembe kell vennünk, hogy az iparon belül a kisipar még mindig uralkodó szerepet játszott. Görögországban és Romániában — s talán Szerbiában is — az iparban dolgozók kétharmada az erős kézműiparral rendelkező Bulgáriában öthatoda vagy még nagyobb része dolgozott kis- és kézműipari üzemekben. A háziipart, aminek szerepe a belső fogyasztás ellátásában nem lebecsülendő, sőt, mint például Bulgáriában vagy Macedóniában a textiliparba (fonás) is becsatornázódik, akkor még nem is vettük figyelembe. A fenti adatokból egyenesen következik az az egyébként széles körben elfogadott megállapítás, hogy a balkáni országok gazdasága az I. világháborúig nem ment keresztül radikális átalakuláson. Megmaradt az agrárgazdaság túlsúlya és erősek voltak még a tradicionális formák (és tegyük hozzá, nemcsak az iparban). Tovább erősíti az iparosítás elégtelenségéről kirajzolódó képet az egy főre eső ipari termelés értékének vizsgálata. 1900-ban az egy főre eső ipari termelés értéke az európai átlag egyharmada — fele volt csupán. A már említett „kis fellendülés" valamit javított ugyan ezen (a növekedés gyorsabb volt az európai átlagnál). Ez nemhogy az európai gazdaság perifériájáról nem mozdította el ezeket az országokat, de még az önfenntartó növekedéshez is aligha volt elég. Tegyük hozzá: az ipari fejlődés a tradicionális termelési formák pusztulásával járt együtt és ez Görögországban és Bulgáriában — különösen a kezdeti szakaszban — olyan méretű volt, hogy a gyáripar növekedése nem tudta ellensúlyozni. Görögországban például az ipari tőke nagysága csak 1889-ben érte el az 1815-ös szintet. Még meglepőbb, hogy ezek az országok — noha agrárexportjuk jelentősen megnőtt — gazdaságuk összteljesítményét tekintve sem mutatnak kedvező képet. A bruttó nemzeti termék növekedésére vonatkozó számítások azt mutatják, hogy 1880 és 1910 között Szerbia és Bulgária megkétszerezte, Románia és Görögország körülbelül két és félszeresére növelte nemzeti jövedelmét. Ez utóbbi növekedés nagyjából megfelel az európai átlagnak. A gyorsabb népesség-gyarapodást is figyelembve véve az egy főre eső bruttó nem-