Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 28. (Zalaegerszeg, 1989)
Kováts Zoltán: A születéskorlátozás kezdetei, terjedése Zalában a XIX. or. OR. szazadban
A halandósági viszonyaink alakulásáról sem mondhatunk jót. A születések csökkenésének folyamata általános elöregedéshez vezetett. 1961-től évről évre romlanak a halandósági arányok. Ehhez társul még az, hogy az aktív népesség körében (30—40 évesek; 40—50 évesek) is romlanak a halálozási arányok. Ez az egészségtelen, túlhajszolt életmóddal áll összefüggésben. 1961-től 1986-ig szinte egyenes vonalúan csökkent a halandóság. Ez esetben lineáris függvényt tudtunk alkalmazni a trend számításához. Grafikonunk e trend vonalát mutatja. Ha a tendenciák érvényesülését nem tudjuk befolyásolni, akkor a számítások szerint 2000-re 776 ezerrel; 2020-ra 2 és fél millióval; 2040-re 4 és fél millióval leszünk kevesebben. A demográfiai meggyengülésnek — nyilvánvalóan — lesznek politikai következményei. A törökellenes harcok, a hódoltság pusztításai következtében Magyarország etnikai képe a XVIII. századra megváltozott. Ennek politikai következményeit — úgy-*ahogy — az uralkodó osztály 1918-ig ki tudta védeni. Ekkor a katonai vereségek után bekövetkezett az összeomlás, a történeti Magyarország szétesése. Az egész magyarságnak a kisebbségbe való szorulása —, ha nem ocsúdunk — 2040 utánra várható. Alapozzuk ezt az állításunkat Gyűrűfű és hasonlóan elöregedett községek analógiájára. Egy közösségnek „csak" felére kell csökkennie, s bekövetkezik a szétesés, az összeomlás. A legújabb elemzéseink (1988) a fentebb említetteknél valamivel kedvezőbb jövőt jósolnak. Az elmúlt tíz esztendőben a halandósági viszonyok romlásának folyamata lassult. Ha nem 1961-től, hanem 1976-tól vesszük számításainkhoz az alapadatokat, a halálozási arányszámokat, akkor a számítógép azt mondja, hogy 2000-re nem 776, hanem csak 593 ezer lesz a fogyás; 2040-re nem 4 és fél, hanem csak 3 és fél millióval leszünk kevesebben. Ez sem vigasztaló. 1970 óta próbálom az illetékesek figyelmét felhívni ezekre a problémákra. Eleinte azt szerettem volna elérni, hogy ne jussunk el a népességfogyás állapotába, most arról ábrándozom, hogy egyszer majd visszanyerjük népesedési egyensúlyunkat. Ennek érdekében nagyon sokat kellene tenni. Mi a kibontakozás útja? A magyarországi adatok elemzése is mutatja, ha teszünk a gyermekek és gyermekeket nevelő családok érdekében intézkedéseket (pl. a gyermekgondozási segély), akkor mérséklődik a csökkenés folyamata. Addig kell a gyermekeket nevelő családok életkörülményeit segíteni, amíg a demográfiai egyensúlyt vissza nem nyertük. Nemzetközi példák mutatják, hogy ez nem lehetetlen. Franciaország népessége már az 1930-as évek közepén fogyott. A hathatós népesedéspolitika (a családi pótlék a gyermek felnevelési költségének 70—75%-at fedezi) 1946-tól gyökeres fordulatot hozott az ország demográfiai viszonyaiban. A Német Demokratikus Köztársaságban nyolcévi fogyás után egy időre stabilizálni tudták a demográfiai helyzetet; ebben annak volt döntő szerepe, hogy a gyermeket nevelő fiatal házasokat lakáshoz juttatták. Második és további gyermek esetén komfortos és nagyobb lakásba költözhettek. Évekig fogyott Ausztria népessége is. Nekik is sikerült a demográfiai egyensúlyt megteremteniük. Már a házasságkötéskor nagyobb összeget adnak a fiataloknak; minden gyermek megszületése után jelentős a segély összege; nagyobb a családi pótlék, mint nálunk. Ha nem teszünk többet a gyermeket és gyermekeket nevelő családokért, a magyar nép elfogyása elkerülhetetlenné válik.
