Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 28. (Zalaegerszeg, 1989)
Czigány László: Adatok a katolikus egyesületek zalai történetéhez a két világháború között
szolgálja, ezért az egyesület a KALOT-hoz csatlakozik." 20 Az indoklás szerint az egyesület tagsága csaknem kizárólag földmíves if jakból áll és ezek jövendő érdekei a csatlakozást feltétlenül szükségessé teszik. Az is előfordult, hogy az egyesület csak papíron létezett, mint Balatonfüreden, ahol alapszabályszerű működést nem fejtett ki, tagjai nincsenek, ezért a Belügyminisztérium a Katolikus Legényegyletek feletti főf el ügy életi jogával élve feloszlatta. 21 A nagykanizsai Legényegylet 1919-ben módosította alapszabályát, céljukat így fogalmazták meg: „minden rendű és foglalkozású ifjak továbbképzése, erőteljes vallási és hazafias érzületnek fölgerjesztése és ápolása által, hogy így egy vallásos és hazafias keresztény ország alapját megvesse." 22 Az Országos Központi Katolikus Legényegylet részletesebben jelöli meg a övetendő célt: „fiatal, nőtlen iparos és kereskedő legények, szakképzett gyári munkások egybegyűjtése, hogy belőlük jó családapákat, tisztes iparosokat, derék és vallásos honpolgárokat neveljen, s így nemzetünk gerinces polgári osztályának megerősödését hathatósan előmozdítsa." Fontosnak tartották a vallásos élet ápolását, az általános műveltség, a magyar nemzeti érzés és a hazaszeretet fejlesztését, a tagok hivatásszeretetének és a szakmai tudásának elmélyítését stb., rendezvényeit is ennek rendelte alá: így például téli vasárnapokon valláserkölcsi előadásokat hallgattak, este társadalmi kérdéseket tárgyaltak, csütörtökön történelemmel és földrajzzal foglalkoztak. 20 Az iparosit jak szervezetei mellett szükséges volt, hogy a fölnövő és az iskolát befejezett falusi ifjúság se maradjon katolikus szervezet nélkül. Ezt a Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek és a Katolikus Ifjúsági Egyesületek voltak hivatottak megvalósítani. Időrendben az ifjúsági egyesületek a korábbiak, Zalában 1907-től vannak nyomai. Az egyesület — a tankötelezettségének eleget tett, a 18. évét betöltött, de még nem házas — fiúifjúságot szervezte. Fontosabb céljaik ,,a vallásos és hazafias szellem ápolása, a faji öntudat ébrentartása, az ifjúság testi és lelki nevelése, közhasznú, főleg a földművelés körébe vágó ismeretek terjesztése .. ,** 24 Evégből ismeretterjesztő előadásokat, felolvasásokat, szórakoztató mulatságokat rendez, ifjúsági könyvtárat alapít, énekkart szervez, a községi tűzoltószerek igénybe vételével az ifjúságot a tűzoltásban is kiképzi. A Katolikus Ifjúsági Egyesületek jelentős hányada (7 egylet) Zalában 1933—37 között alakult. Lehetséges, hogy több egyesület működött hivatalos bejegyzés nélkül, hiszen pl. „eddig is működött egyesület jóváhagyott szabályzat nélkül." 25 A megye legnépesebb ifjúsági egyesülete a kiskanizsai volt, ahol 403 fős 20 ZML. A csabrendeki Kat. Legényegylet jkv-e 4245. 1939. máj. 14. 21 ZML. 3225. 1940. szept. 23. 1 ZML. A nagykanizsai Kat. Legényegylet módosított szabályrendelete 1005. 1919. dec. 14. -•'Magyar Paizs 1905. nov. 30. 3. o. 24 ZML. A felsőrajki rk. ifjúsági egyesület alapszabálya 3478. 1936. febr. 23. -'ZML. 3170. 1933. jún. 5.