Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 28. (Zalaegerszeg, 1989)
Halász Imre: Adatok a Zala vármegyei református népiskolák helyzetéhez a Bach-korszak idején
talmú bizonyítványokat nyerne, kedvezőbb osztályba lépne át, s így állomás őrültével oly községbei megválasztatáshoz tarthatna jogot, melynek jövedelmi fokozata az ő szorgalma s képessége fokozatával ugyan az. De az egyházmegyei kormányoknak az osztályozásoknál nagyon kell vigyázni, nehogy pedáns korlátozással a fejlődő tehetségeknek, egyik categoriából másikba leendő átmenete megnehezítessék, — sőt inkább nyújtson maga is alkalmat, s gyámolt, hogy a szorgalom és érdem útja minden körülmények közt nyitva maradjon." ,,A község vagy is a tanítóiállomás 3 vagy több categóriára lenne osztályozva. ( Minél több categoria annál több szabadsága van a községnek, s annál bizonyosabb, s alaposabb az egyének képezde utánni önképzése, — s annál nagyobb könnyűség lehet tanítókat találni. Természetes, hogy az alkalmazandó tanítók, mindég alkalmazhatók legyenek — mert oly egyháznak mely talán tanítója jövedelmét körülményeihez képest nagyon csekélyre szabhatta, azért nem lehet oly egyént választani, a ki a csekély fizetést nem érdemli meg. Általában a csekélyebb jövedelmű tanítói állomások, mindég csak lépcsők legyenek az érdem fokonkinti megjutalmazására.) (Tóth Balázs megjegyzése.) Első, Másod, Harmad osztályú község. A tanítói hivatal Első, Másod, Harmad stb. rangú. Midőn tehát hivatali üresedés van. az egyházmegyei gyűlés, —• mint a melynek színe előtt lenne minden iskolatanítói hivatal is betöltendő, ő ösmervén legjobban az egyéneket — a már előbb, az esperes! körlevél által, a megüresedett hivatal osztályfokozatával egyenlő rangon álló felszólított tanítók közül magukat jelentetteket a választóknak candidálja, kik is azok közül választhatnak tetszésök szerint. Tehát egyenlők egyenlőket. Magában értetik, hogy ha talán a község, az egyházmegye által ajánlottak közül — mert talán szabad választási jogát vélné korlátozni — nem választana, és °ly egyén választásának megerősítését kívánná, ki érdeme szerint alsóbb fokozaton áll, mint az őt bírni óhajtó község: nem nyerend engedélyt soha." A Pápa környéki egyházmegyék gyakorlatát kívánta átvenni, a helyi sajátosságokat — mely sokszor csak egyes személyek lelkiismeretes munkájától függött, kiragadva, önmagában és maximalistán próbálta bevezettetni. Nem vette figyelembe, hogy következetesen végrehajtott tankötelezettségi törvény hiányában a tanulók inkább csak a téli hónapokban járnak iskolába, tavasztól őszig a mezőgazdasági munkák miatt megcsappan a tanulólétszám. Ezen a téren az említett törvény hiányában nem lehet változtatni. Nem vette figyelembe azt sera — bár 6—12 éves korig kellett volna addig is elsajátítani az elemi tananyagot — egyik felekezet iskolájában sem jártak négy évnél többet a tanulók, ott is csak azok, akik esetleg továbbtanulásra gondoltak. Tóth Balázs, ki a pap és főleg a középiskolai tanár szemével nézte a tananyag menynyiségét és összetételét, hat tanévet szánt az egyébként mindenre kiterjedő tananyag elsajátítására, kitöltve ezzel a teljes tankötelezettséget. Ez az egységes koncepció feltétlen előrelépés, és az is, hogy megadja — először — az egyes tantárgyak heti óraszámát, az elvégzendő tananyagot, sőt összegyűjti a tanítók és tanulók számára egyaránt szükséges könyveket. Nem számol azonban azzal, hogy egy ilyen hirtelen előrelépésnek nincsenek meg a tárgyi és a személyi feltételei: egy iskolában több tanterem és egynél több jól kép-