Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 28. (Zalaegerszeg, 1989)
Gyyulai Ferenc: A honfoglaló magyarság gabonatermesztése II.
termesztették, mint a búzát, később azonban a szegényebb talajokra szorult ki. Ö a rozsot és az árpát tartja a kor fő terményének. 30 A rozs szavunk minden valószínűség szerint szláv eredetű. Először 1292bői származó oklevélben fordul elő helységnévként. 31 A Magyar Oklevélszótár csak későn, 1478-ból említi a rozsot ,,Roswago"-ként. :ü Az Árpád-korban elterjedt volt a búza és a rozs keveréke, az ún. „abajdoc". 33 Ennek országos méreteire következtethetünk I. László király törvényéből, mikor arról rendelkezik, hogy a tizedet nem elegyes gabonában, hanem külön-külön vegyék. („In annona vero commixtum non accipiat, sed seperatim"). 3 ' 1 A zab (Avena sativa L.) A gabonafélék közül utolsóként a zabról kell megemlékeznünk. A zab szemtermése beltartalmi értékénél fogva igen értékes. 3 '"' Elsősorban a hűvös, gyengébb minőségű talajok növénye. Elterjedését tavaszi vetése és viszonylagos igénytelensége fokozta, pörgésre való hajlama viszont fékezte."' 0 Nálunk a 30 GAÁL L. 1978. 64. GAÁL László véleményével kapcsolatban nem tudjuk, hogy megállapítása mely vidékre és milyen idő intervallumra vonatkozik, mert az egész Kárpát-medencére ez nem áll! Honfoglalóink fő gabonája t. i. a keleti párhuzamok alapján a búza, az árpa és a köles volt. E mellett csaknem minden fajt termesztettek az óvilági eredetűek közül, amit a századforduló táján -a paraszti gazdaságokban vetettek. 31 MOLNÁR N. 1961. 9. 32 SZAMOTA I.—ZOLNAI GY. 1902—1906. 817. ^Abajdoc (abenác, abajdos) — elegyes, kétszeres búza: 1. Triticum mixtum, 2. cerealiam promiscum (SZAMOTA I.—ZOLNAI GY. 1902—1906. 6.). :v ' MÉRI I. 1964. 40. Egy 1320/25. évi oklevélben már az „Abayduch" személynévvel találkozunk (SZAMOTA I.—ZOLNAI GY. 1902—1906. 1.). Valószínű, hogy a két gabonafélét nem utólag keverték össze, hanem eleve így termesztették. A kétszeres termesztésének elsősorban biztonsági okai lehettek. Amennyiben az egyik faj valami oknál fogva nem hozna termést, a másik még megteremhet. A XVI. század első felében elpusztult pogányszentpéteri kolostor-ásatáskor az egyik veremben 0,26 m :! földdel kevert gabonát találtak. FÜZES Miklós ezt abajdocnak, azaz a közönségs búza és a rozs szemtermésének 1:1 arányú keverékének határozott meg (FÜZES M. 1972. 285—289.). NAGYVÁTHY Jánostól (1821. 57.) megtudjuk még, a XIX. században is termesztették az abajdócot a gyorsan elgyomosodó földeken: „Terem minálunk kétszeresis még pedig gazdagon. Ha a' kétszeres egymás utánn 4—5 idén elvettetik: egésszen Rozszsá válik, és a' B-uza belőle eltűnik. Innen minden Szántóvető azt állítja, hogy a' Buza Rozszsá, a' Rozs Taklátztzá vagy vadotztzá, és konkolylyá elszokott változni". 35 A zabszem sajátságos kémiai összetétele következtében igen értékes tápanyag. Sikérmentes lisztjéből emberi táplálékot, zabpelyhet készítenek. Korpája fehérjében, keményítőben és rostban gazdag. A zabtakarmánylisztet és a zabkorpát minden állat szívesen fogyasztja. A fehérjében és ásványi elemekben bővelkedő zabszalma jó szálastakarmány, de zöldtakarmánynak, szénának és silótakarmánynak is használják. A hátaslovak zabszalmás diétája közismert. A csírázó zab E-vitamin tartalma növeli az apaállatok tenyészképességét. Mindezek mellett gyógy- és festőnövényként is felhasználják (SZABÓ L. 1982. 131—133.). 36 GAÁL L. 1978. 65.
