A dél-dunántúli aprófalvak és szórványok település- és társadalomtörténete - Zalai Gyűjtemény 27. (Zalaegerszeg, 1987)
B-szekció - Tóth Tibor: Aprófalvak falvak — településhálózat
Az ábra láthatóan két egymásra tükröződött görbét tartalmaz, nyilvánvalóan jelezve azt, hogy a görbék tartalma is csak egymásra vonatkoztatva lehet érvényes. Az Y—X görbe tartalmát szövegesen már részleteztük. Látható az az öszszefüggés, mely szerint a népsűrűség csökkenése, amely egyúttal a fogyasztási szükségletek csökkenésével is együtt jár, a termelés anyagi feltételeinek aránynövekedését is jelzi. S ha ez egyúttal az utóbbiak mennyiségi gyarapodását is magában hordja, úgy az a kibocsájtás növekedését eredményezi, a térség itt szükségképpen nettó kibocsátó lesz. Ugyanezt a görbét visszafelé, X— Y irányban szemlélve, a tradicionális termelés anyagi feltételeinek csökkenése a térséget egyre inkább nettó befogadóvá teszi, városias munkamegosztásra kényszeríti. Az összefüggést teljesen az X—Z görbe magyarázza. Ennek lényege ugyanis az, hogy az agrárágazatnak azon szférája, amelyben egyre kevesebb az élő munkaerő, tehát a fogyasztó is, s ahol egyre nagyobb a termelés anyagi feltételeinek a súlya, ott szükségképpen egyre nagyobb a kibocsátó képesség is. A korábban jelzett egyensúlyra törekvés lényegéből következik az, hogv az élőmunka, tehát a népességcsökkenés eredményeként az anyagi feltételek egyikének, a földterületnek a növekedése csak a technikai hányad gyarapodásával együtt játszódhat le, vagyis a gazdasági népsűrűség csökkenése a termelékenyebb termelési jeltételek arányának emelkedését hozza magával. Az egyre inkább nettó befogadásra specializálódó város munkamegosztási tükörképe döntően az alacsony népsűrűségű, relative magasabb technikai hányad mellett, nagy területeken működő települési egységek, mint nettó kibocsájtók lehetnek. E formák történetileg a mezővárosok és az árutermelő mezőgazdasági nagyszervezetek speciális településformái voltak. Modellünkben a két görbe metszésénél egy nevezetes pontot találunk. Ebből a C pontból a képszerűség kedvéért egy merőlegest állítottunk az X tengelyre, jelezve azt, hogy az egész modell egyetlen ponton nyer alátámasztást, mégpedig felettébb labilis alátámasztást. Maga a pont ideáltipikus esetet jelez. Jellemzői a modellből kiolvashatók. Népessége, a változás mindkét irányát tekintve, általában stabil, a felesleg nyilvánvalóan elkerül innen. Ebből következően a termelés anyagi feltételeinek mérete és szerkezete is nagymértékben állandó, vagyis a termelési feltételek egész rendszere és belső strukturális arányai őrzik a korábbi ökopotenciális körülmények között kialakult állapotot. Az arányok esetleges módosulása strukturális méretű nem lehet. Mindebből következően kibocsátó- és befogadóképessége is ezen egyensúly függvénye, s ennek alakulását nem gazdasági döntések határozzák meg. Az árukapcsolatokban való részvétele tehát nem organikus. Ebből viszont az következik, hogy az ideáltípus felhalmozóképessége alacsony, s elsősorban az alapegyensúly biztosítását szolgálja — innen a falvak csillapítatlan földéhsége —, s nem a technikai fejlesztéssel elérhető növekedést. Ez utóbbi ugyanis a pont körüli tartományt a Z tengely felé közelítené. Összefoglalva az elősoroltakat : a ponttal jelölt ideáltípus jellemzője a „0" értékű, vagy az ehhez közel eső növekedési ráta. Az elmondottakból az is következik, hogy e pontnak nem lényegi jellemzője az, hogy mekkora a belső struktúráját meghatározó termelési feltételek összege, vagyis hogy mekkora népesség és természetes eltartóképesség együttese alkotja. Történeti és elméleti
