A dél-dunántúli aprófalvak és szórványok település- és társadalomtörténete - Zalai Gyűjtemény 27. (Zalaegerszeg, 1987)

A-szekció - Szigetvári György: Mi lesz veletek somogyi falvak ?

Egyrészt látható, hogy a megye aprófalvas jellege nem változott, másrészt innen is kitűnik a falvak népességszámának csökkenése irányába ható tenden­cia. Míg az 500 lő alatti települések száma 20 év alatt 44-ről 82-re emelkedett, az 500—10 000 közöttieké 195-ről 154-re csökkent és a 10 ezer felettieké 2-ről 5-re nőtt. Ez a települések nagyságrendi differenciálódásának jellegzetes bizo­nyítéka. A népességcsökkenés jelenségének konstatálásán túl szükséges az ezt ki­váltó okok elemzése is. Falvaink helyzetének változását röviden az alábbiakkal lehetne megokol­ni. A háború előtti és utáni népességvándorlás a békésebb viszonyok kialaku­lásával megállt; a menekülések, visszatérések és az országok közti áttelepíté­sek rövid időre stabilizálták a népességet. Ezt követték az ötvenes években, különösen a falusi parasztlakosság körében kiélezett — téves osztályelméletből adódó — nehézségek: a vagyonosabb parasztok kérdése, beszolgáltatás, erősza­kos szövetkezetesítés, valamint a népgazdaság erőit is meghaladó iparosítás, melyek mind összetevői voltak annak a város felé irányuló mozgáseredőnek, amely a robbanásszerű urbanizációt előidézte. Az iparosítás városközpontú szemlélete, ugyanakkor a városok lakás és egyéb infrastruktúra-ellátottságá­nak szűkössége teremtette meg az ingázók korábban nem látott milliós sere­gét. A hatvanas évek fellendülése idején, a mezőgazdaság gépesítésével, to­vábbi munkaerő szabadult fel — e korszakra esik a munkaerő-igényes ipar­ágak fejlesztése, nagyrészt szintén városokban. 1980-ra a megyében csak 41 810 fő, a lakosság 29%-a maradt a mezőgazdaságban az 1950-es 123 412 főből. Osz­tályösszetételében is megváltozott a falu: az ingázók révén a munkásosztály jelentős hányada található falvainkban, de a mezőgazdaság gépesítésével és nagyüzemivé válásával a parasztság és munkásság közti különbség is kezd el­mosódni. A településhálózat-fejlesztés új irányzata, a körzetesítés (iskolakörzetesí­tés, közös tanácsok, tsz-egyesítések) megfosztotta a kisebb települések társadal­mát a pedagógustól, az orvostól, a tanácsi, egyházi és agrár-értelmiségtől. A társadalom differenciáltságának csökkenése egyúttal az igényszint süllyedését is eredményezte, s mindazok, akik bármely téren többet, vagy jobbat akartak, elhagyni kényszerültek falujukat. S bár a társközségek kulturális, egészség­ügyi és kereskedelmi ellátásáról papíron kimutatásokat lehet készíteni, a való­ság mást mutat: a 100 fős lélekszám alá csökkent falvak előrejelzik a Somogy megyei Gyűrűfű várható megjelenését. Csupán érdekességként álljon itt néhány jellemző szám: az 1980. évi ter­mészetes szaporodás a megye városaiban 400 fő (1934 élveszületés — 1534 ha­lálozás), ugyanakkor a községekben a 2956 élveszületés melletti 3957 haláleset 1029 természetes fogyást idézett elő. Tehát a megye mérlege is negatív: az 5491 haláleset a 4890 élveszületéssel szembenállítva mutatja a lakosság fogyá­sát. Megemlítendő, hogy ugyanebben az évben a megyében 2979 művi vetélés szakította meg a jövő magyarjainak életét. Érdekes képet mutat a megye lakóházépítésének vizsgálata is, az elmúlt öt esztendő adatainak felhasználásával.

Next

/
Oldalképek
Tartalom