A dél-dunántúli aprófalvak és szórványok település- és társadalomtörténete - Zalai Gyűjtemény 27. (Zalaegerszeg, 1987)
E-szekció - Kerecsényi Edit: Az erdő szerepe a zalai parasztság XVIII—XIX. századi gazdálkodásában
csak 1731-ben a Kallosdot megszálló jobbágyoktól a kapornaki apátság tizedet követelt a makkon nevelt sertések után, egyúttal kilátásba helyezte, hogy a későbbiekben esetleg makkbért fizettet velük, s összege akkor ugyanannyi íesz, mint a szomszédos falukban szokásos. 25 A XVIII. század második feléből a makkoltatási szerződések valóságos tömege maradt ránk. Kitűnik ezekből, hogy az uraság vagy sertésenként szedte a makkbért, vagy limitációra bocsátotta a termést, s a többet ígérő faluközösségnek adta el. 26 Szokásjog volt azonban, hogy a saját jobbágyok néhány krajcárral olcsóbban szerződhettek. E szerződésekből következtethetünk egy-egy vidék sertésállományának nagyságára és arra is, hogy mely időszakban mekkora értéke volt egy-egy jó makkos erdőnek. A konjunktúra növekedésével a makkoltatás gazdasági szükségességét egyes földesurak maximálisan kihasználták. 1809-ben pl. a Skublics uraság 85 sertés makkbére fejében 280 Ft-ot követelt már a magyaródi jobbágyoktól, akik e hatalmas összeget meg is fizették. 2 ' Más esetekben a makkoltatás megvonásában az uraság bosszúja, a falu iránti haragja nyilvánult meg. 1803-ban a pórszombati jobbágyok egyenesen az uralkodóhoz fordultak sérelmeik orvoslása érdekében. Bernád György uraság szám nélkül robotoltatja őket — panaszolják — s korábbi szabad makkoltatásukat megvonva, nem engedi őket az erdőre. 1801-ben az erdőt limitációra bocsátotta, s egy bizonyos zsidónak adta bérbe, holott a faluközösség egy Ft-tal többet ígért érte. 28 Többször sérelmezték a jobbágyok, hogy a földesúr akkor is követelt makkbért, amikor makk nem termett. Gróf Szapáry letenyei jobbágyai pl. 1749-ben sérelmezik, hogy az uraság kitiltotta őket az erdőből, noha akkor is megfizették az évi 79 Ft makkbért, amikor nem volt termés. 29 Hasonlóképp szorították ki az erdőkből a földesurak az úrbéresek szarvasmarháit is. 1760-ban a kanizsai uraság azzal az indoklással tiltotta ki a mikefai erdőből a lakosság szarvasmarháit, hogy ott olyan marhákat hizlal, melyeket Itáliában szándékozik értékesíteni. 30 A XVIII. század második felében megnövekedett majorsági juhtenyésztés következtében a szarvasmarhák részére egyre kevesebb legelő maradt. Ezért az uradalmak gyakran már tavasztól legeltették a ritkás, vegyes lomboserdőket is, s a parasztok is azon voltak, hogy legalább az erdőkben legelőhöz juttassák a jószágot. Az 1780-as években a Rajky család már rendszeresen kötött szerződést jobbágyaival a szarvasmarhák gyertyánosokban vagy egyéb erdőkben való legeltetésére. Ennek fejében a parasztok marhánként egy-egy gyalognapot szolgáltak, vagy egy máriást fizettek. 31 25 ZML, Kapornaki apátság gazdasági iratai 6. f. No. 1. 26 ZML, Közgy. ir. 1803. márc. 4. 18/4. 27 ZML, Skublics család lt. 1793—1809. XIII. 34. 28 ZML, Közgy. ir. 1802. júl 7. No. 8. 29 ZML, Acta Sedium Dominalium Fasc. 2. No. 6. 30 OL. Batth. Körm. P. 1317. Rksz. 30. f. 86. n. l/A. 31 OL. Rajky család levéltára. P. 583. II. cs. 1780. 3., 1787. 1.
