A dél-dunántúli aprófalvak és szórványok település- és társadalomtörténete - Zalai Gyűjtemény 27. (Zalaegerszeg, 1987)
C-szekció - Hajdú Zoltán: Közigazgatási és ellátási körzetesítések a Dél-Dunántúl falusi településhálózatában
településhálózat és a társadalom történetileg kialakult regionális munkamegosztását, ugyanakkor erősen visszahat a társadalom területi szerveződésére. Az 1949-es Alkotmány és az 1950. évi I. törvény új alapokra helyezte az ország közigazgatási beosztását. A törvény szerint az ország területe államigazgatási szempontból megyékre, járásokra, városokra és községekre tagolódik. Tanácsot kell alakítani minden megyében, járásban, városban és rendszerint minden olyan községben, melynek lakossága eléri az 500 főt. A Dél-Dunántúl területén jelentős területi és népességi változások következtek be mind a megyei, mind a járási igazgatási rendszerben. Különösen Zala megye területe, népessége és településállománya csökkent erőteljesen. A megye Balaton-parti része teljes egészében Veszprém megyéhez csatlakozott, ugyanakkor Vas megyétől hozzácsatolták az egervári körjegyzőséget (4 község) és Somogyból a Nagykanizsa környéki 9 községet. Somogy megye Veszprémtől megkapta Siófokot és a balatonszabadi körjegyzőséget, Tolnától 3 községet csatoltak át hozzá. Somogy megye szigetvári járásának nagy részét Baranyához, Szabadhídvéget Fejér megyéhez csatolták. A községközi kapcsolatok és az igazgatási körzetesítés szempontjából fontos, hogy a rendezés során a más megyébe átkerült községek több vonatkozásban megőrizték korábbi, egymás közötti kapcsolataikat és sajátos öntudatukat. A közigazgatási területbeosztás és jogállásváltozások nagymértékben érintették a községi igazgatást is. A Dél-Dunántúl aprófalvas területein alapvetően megváltozott a községi közigazgatás központ- és területi rendszere. A nagyközségi és körjegyzőségi igazgatási területbeosztást felváltja a szinte települési szintig kiépült tanácsi igazgatási struktúra. A legtöbb esetben a 300 fő fölötti, korábban kisközségként körjegyzőségekbe tömörült aprófalvak is önálló tanácsi székhelyekké válnak. Alacsony a közös községi tanácsok száma, kevés az egy közös tanácsra jutó társközség. Alapvetően átalakul a községi igazgatás funkciórendszere és politikai környezete is. A községi tanácsok az államhatalom és államigazgatás helyi szerveként a települések felelős gazdáivá váltak, tevékenységük átfogta az állami, gazdasági, társadalmi élet egészét. A felhatalmazások és jogosítványok ellenére, gazdasági eszközök hiányában nem tudták maradéktalanul biztosítani a lakosság ellátását. 5 A tanácsok megalakulásakor bizonyos mértékben már érvényesült a 4 dél-dunántúli megye eltérő településhálózati adottságainak hatása. Baranya és Zala aprófalvas területein már megkezdődött a közös községi tanácsok szervezése. A tanácsi körzetek ekkor két—három települést fogtak egybe, egyedül a mecsekrákosi közös községi tanács állt 4 községből. Az 1950-ben kialakult közös községi tanácsok kis kiterjedésű körzetek, kevés társközséggel. (3. táblázat.) 1950—1960 között nem változott lényegesen a községi tanácsok központés területrendszere. A községegyesítések következtében némileg csökkent a közös községi tanácsok és a közös tanácsú községek száma. A tanácsok szerepe 5 KILÉNYI G.: Körzetesítési tendenciák állami—politikai szervezetünkben. Bp. TISZI. 1978. 48. p. WIENER Gy.: A helyi érdekviszonyok és a tanácsi körzetesítés. Bp. TISZI. 1974. 60. p.
