Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 26. (Zalaegerszeg, 1987)
Pintér István: Népi víznyerési módok Hetesben
ves geográfus a XVIII. sz. végén Hetes földjéről így ír: (Zalaszombatfa) „határja középszerű, földjeit néha a szomszéd folyóvíz megönti". 2 (Gáborjánháza) „határja elég termékeny, hanem néhol vizekkel el szokták fölgyei öntettetni.. ." 3 . (Szentistvánlak) „határja meglehetős termékenységü, szőleje rész szerént határjában, rész szer ént más vidékeken van"/ 1 Az ismert múlt századi földrajztudós, Fényes Elek szűkszavúan ír a hetési községekről. A lakosság származását, számát és birtokos uraságát jelöli meg csupán. 5 Gönczi Ferenc századunk első felének ismert néprajzkutatója Göcsejről és Hetesről íródott monográfiájában már részletesen, igényesen rajzolja meg falvaink természeti körülményeit. 6 A 80—100 évvel ezelőtti vízrajzi—természeti viszonyokról elmondja, hogy Szijártóházán és Zalaszombatfán „a házak, udvarok környékén gyümölcsfa helyett berek- s fűzfákat ápol a gazda. A talaj vizenyősségénéi fogva csak az emelkedettebb helyeken díszlik a gyümölcsfa". 7 Gáborjánháza határa régen „pocsolyás" volt. 40—50 holdnyi terület annyira süppedékes volt, hogy az állatok hasig belesüllyedtek. 8 Vályi, Fényes, Gönczi sorait olvasva már némi kép alakulhat ki bennünk víz és ember kapcsolatáról. Ezeknek a leírásoknak itt nem idézett részleteiből az is sejthető, hogy az egyes szomszédos falvak XVIII—XIX. sz. természeti körülményei — számos azonosság mellett — lényeges eltéréseket is mutathattak. Némelyik községben „fűzfát nevel" a gazda, a szomszéd határ viszont „meglehetős termékenységü". Mindez alig 2 méter térszintkülönbség miatt. Látni fogjuk a későbbiekben, hogy ennek a csekély szintkülönbségnek nem csak a mezőgazdaságban, hanem a víznyerés módjában, formájában is nagy szerepe lehet. A hetési táj arculatát, víz és ember kapcsolatát csak a meginduló vízszabályozások, lecsapolások változtatják meg. A XIX. sz-ban elkezdett munkálatok századunkban folytatódtak. Nem lehet e lecsapolások nagyságrendjét a Hanságban, vagy a Kis-Balatonban végzett munkákhoz mérni, az itt élő ember életét azonban jelentősen átalakította. A bödeházához tartozó Szentistvánlak határa például alig érte el a 300 kat. holdat, az erdő hitbizományban volt, azon túl pedig ameddig a szem ellátott az Esterházy uradalomé volt minden. A 20—30-as években mintegy harminc ház volt a faluban 180 hold szántóval, 15 hold erdővel, 100 hold réttel. Láthatjuk, hogy a szántó aránya milyen alacsony a rét kiterjedtségéhez viszonyítva. Ha ebből a rétből csak egy-egy sáv kerülhetett művelés alá a lecsapolások révén az a falu földművelésében jelentős változást eredményezett. A növénytermesztés azonban ezt követően is csak kiegészítője, s részben ellátója maradt a megélhetést biztosító állattartásnak. Az alacsony térszintviszonyoknak, s a hetési falvak között meglevő erőteljes talajvízszint különbségeknek köszönhetően ez a létfeltételt biztosító állattartás már a múlt században különféle kutakat rendelt szinte minden portára. 2 VALYI András: Magyarország leírása (1799. III. köt. 434.). 3 VÁLYI András: i. m. II. köt. 1. 4 VÁLYI András: i. m. II. köt. 257. b FÉNYES Elek: Magyarország geográfiai szótára (1851). ü GÖNCZI Ferenc: Göcsej, és kapcsolatosan Hetes vidékének és népének összevontabb ismertetése (Kaposvár, 1914. 82—84.). 7 GÖNCZI Ferenc: i. m. 83. 8 Ld. u. o.
