Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 26. (Zalaegerszeg, 1987)

Szőke Béla Miklós—Vándor László: Kísérlet egy táji egység településtörténeti rekonstrukciójára. (A Kis-Balaton progrgamot kísérő régészeti leletmentő ásatások (1980—1985) tapasztalatai)

hogy nagyjából félidejénél tartunk azon kutatásainknak, melyeknek végcélja hazánk egy kisebb táji egységének lehetőleg teljes településtörténeti rekonstrukciója. Az eddig elvégzett munka alapján nagyjából körvonalazhatókká is váltak ennek főbb irányai, eredményei, kérdései. Lássuk először táji egységünk természetföldrajzi adottságait. Milyen objektív feltételekhez kellett igazodnia az itt letelepülni készülő embernek, és milyen adottságokat használhatott ki? Területünk meghatározó földajzá egységei: a nyugati határul szolgáló, É—D irányú zalaapáti hát, melynek keleti lejtői meredek eséssel szakadnak az Alsó-Zalavölgy mocsaras medencéjének nyugat felé elnyúló lapos kifutású, vizenyős és ezért településre alkalmatlan peremébe. Az Alsó-Zalavölgy medencéjét a Kisbalaton medencéjétől az ugyancsak É—D irányú Zalavár—balatonmagyaródi hát határozott kontúrú, mégis enyhe lejtésű (s ezért települések számára ideális) domovonulata választja el. Végül kelet felől a Kisbalaton medencéjét a Balatontól elválasztó fenékpuszta—balatonszentgyörgyi szűkület (eredetileg két ellentétes irányból fejlődő turzás) és a somogyi dombság nyugati pereme határolja. Térségünk fő vízgyűjtője a Zala, É—D-i folyással érkezik az Alsó-Zalavölgybe, ahol Zalaszabar magasságában hirtelen K-re fordul. Mint Bulla Béla írta, a Zala folyásirányának megváltozását a Balaton medencéjének pleisztocénvégi besüllyedése okozta, „a keskeny zalavári halomgerinc és a balatonhídvégi szoros eróziós átréselésével",

2 s 1886-ig, — amíg a Zalát Balatonhídvég és Fenékpuszta között védőgátak közé nem szorították, s ezzel annak torkolatát keletebbre nem tolták— a Zala Balatonhídvégnél szakadt a Balatonba. A Zala azonban már Zalaapáti—Esztergályhorváti magasságától rendkívül mocsaras volt, gyakorlatilag ettől kezdve nem beszélhetünk folyóról, hiszen vízfelülete — miként még a múlt századi térképek is igen jól mutatják — szinte teljesen eltűnt a terület mocsaraiban.

3 Az Alsó—Zalavölgy és a Kisbalaton medencéjében kialakult mocsarakat emellett még további kisebb erek, patakok is táplálták, melyek a környező dombokról folytak ide. E két medence, melyek Cholnoky Jenő szerint az ős Balaton területéhez tartoztak, s csak a holocénban indult meg eltőzegesedésük, szinte a legutóbbi évszázadokig hajózható nyílt vízfelületekkel rendelkeztek.

4 S míg az Alsó—Zalavölgy eltőzegesedése a IX—X. sz.-ra már erősen előrehaladt (ld. a dorongutak rendszerét, melyekkel ekkor összekötötték a szigeteket),

5 a Kisbalaton (mely elnevezés egyébként újkeletű földrajzi fogalom, 1836 előtt nem használták, s okleveleink is következetesen Balaton néven említik ezt a vízfelületet is

6 rohamos elmocsarasodása, tőzegesedése csak múlt századi mesterséges beavatkozások következményeként indult meg. Végül táji egységünk jellegzetes földrajzi egységei a mocsaras, időszakosan vízjárta medencékből kiemelkedő, jégkorszaki eredetű futóhomok-szigetek, melyek bi2 BULLA Béla: Magyarország természeti földrajza. Budapest, 1962. 115. 3 SÁGI Károly: A Balaton szerepe Fenékpuszta, Keszthely és Zalavár IV—IX. századi történetének alakulásában. Antik Tanulmányok, 15. (1968) 16—22. 4 CHOLNOKY Jenő: A Balaton hidrografiája. Budapest, 1918. 43—47., 1. kép. 5

CSALOG József: Híd- és dorongutak Zalavár környékén. A Göcseji Múzeum Közleményei, 9. Zalaegerszeg, 1960. 137—149., 1. kép. 6 DORNYAI Béla; A Kis-Balaton összezsugorodása. Keszthely, 1934. 5—17.