Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 26. (Zalaegerszeg, 1987)

M.Virág Zsuzsanna: Adatok a Balaton-Lasinja I. kultúra fémművességéhez

57. OBJEKTUM 95x105 cm átmérőjű, kissé ovális, lefelé erőteljesen kiszélesedő, egyenes aljú hombárgödör. Alját a jelenlegi felszíntől 133 cm-re értük el. A gödör a tele­pülésen feltárt 2. számú alapárkos házhoz tartozott. Leletek : 1. Rézkorong. (II. tábla l/a—b és III. tábla a—b). Széleit korrózió ron­gálta meg, így eredeti mérete ismeretlen; jelenleg 5—5,5 cm között van. A korong 1—2 mm vastagságú rézlemezből készült, mely mostani állapotában a szélek felé fokozatosan elvékonyodik. Díszítés csak a korong egyik oldalán látható; az lehetett az előlap (II. tábla la és III. tábla a). A teljesen egyenes előlap középpontjában egy, a hátlap felé enyhén kidomborodó, 5 mm átmérőjű mélyedés látható. A korong szélétől a mélyedés irányába három, poncolt pontsorokból álló vonalköteg díszítés fut. Az egymástól azonos távolságra elhelyezkedő két, 3 pontsorból és egy, öt pontsorból álló köteg a mélyedéstől egyforma távolságra szakad meg, egyértelműen bizonyítva, hogy a korong eredeti középpontja a mé­lyedés volt. Az enyhén domború hátoldal (IL tábla 1/b és III. tábla b), az előlap felöl átnyomódó, itt kissé kiemelkedő dudorként jelentkező mélyedéstől el­tekintve díszítetlen. A hátlapon korrózió okozta kagylós kimaródások lát­hatók, melynek következtében a korong több helyen át is lyukadt. Ezek közül egyik sem tartható felfüggesztésre szánt szándékos átlyukasztásnak. En­nek ellenére természetesen nem zárható ki felfüggesztő lyukak egykori léte­zése a korong eredeti, lepusztult peremén. 2. Egyfülű korsó peremből induló fülrésze. A fül ovális keresztmetszetű. Szürkésbarna színű. (V. tábla, 3. kép.) 3. Bikonikus mély tál peremes oldaltöredéke. Az alacsony felsőrészhe2 lekerekített törésvonallal csatlakozik a mélyebb alsórész. A törésvonalon enyhén csőrszerűen megemelkedő, függőlegesen átfúrt fül található. Az edény felső részét, a fül környékének kivételével ,,V" alakban összefutó sekély, keskeny árkolásokkal díszítették. Világosbarna. (V. tábla. 4. kép és VI. tábla, 2. kép.) 4. Az előző füles táltípus díszítetlen változatának töredéke. Világosbarna. (V. tábla, 5. kép). 5. Nyélcsöves agyagkanál rossz állapotú töredékei. Világosbarna. 6. Nagyméretű kettős csonkakúpos edény oldal- és fenéktöredéke. 7. 1 db kőbalta morzsalékos töredéke. Valószínűleg nyéllyukas típus. Zöld szerpentin. 8. Néhány darab apró állatcsont. 9. Kagylótöredékek. 10. Mindkét oldalán megmunkált lapos őrlőkő, lyukacsos mészkő. Keltezés. Az 57. objektum leletegyüttesében szintén megjelenik a bikonikus tál­forma. Az egyik táltöredék felső részén megtalálható a „V" alakban össze-

Next

/
Oldalképek
Tartalom