Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 26. (Zalaegerszeg, 1987)
Petánovics Katalin: A zalai summásgazda Gangmeister im Komi tat Zala
iL Eddig mintegy nyolcvan adatközlővel készítettem magnófelvételeket a megye több pontján, s minden alkalommal bőséges teret szenteltem a munkásgazda személyével kapcsolatos kérdéseknek is. i0 Mivel a gazdák általában lakóhelyükről és a hozzá közel eső járások falvaiból szerződtették a summásokat, egy-egy járás lakosai jól ismerték a summásgazdákat, és pontosan le lehetett mérni az egyes gazdákról kialakított képet, amely a sok hasonló megítélés alapján minden bizonnyal reális. Nézzük meg a vallomások alapján, hogy kik is voltak ezek a munkásgazdák, hogyan lettek azzá, miként viselkedtek a munkásokkal szemben, milyen kötelességeknek és elvárásoknak kellett eleget tenniük, és anyagilag— emberileg mit jelentett számukra a pallérság. Abban kivétel nélkül megegyeznek az adatok, hogy a munkásgazdák mind szegény emberek voltak. Legtöbbjüknek volt 1—2 hold földje, de akadt közöttük teljesen nincstelen is. Előfordult a gazdák között — különösen a harmincas években — mesterember és leszerelt, vagy a csendőrség kötelékéből valamiért elbocsátott csendőr is. 11 A XIX. századi aratási szerződésekben az aratógazda teljes anyagi felelősséggel tartozott az uradalomnak azért, hogy az általa szerződtetett munkások hiánytalanul megjelenjenek a kitűzött időben, s az uraság által meghatározott munkát a kívánalmaknak megfelelően teljesítsék. 12 A XX. századi munkásgazdák — akikkel még volt alkalmam beszélni — egyöntetűen azt vallották, hogy tőlük ezt a biztosítékot az uradalom nem kérte, nem is kérhette, hiszen egyiküknek sem volt számottevő ingatlana. Némi tartalék pénz csak annak a pallérnak kellett, aki ismeretlenül ajánlkozott valamely uradalomban, s az ottani vezetők bizalmatlanságuk jeléül késve utalták ki a pallérnak a toborzáshoz szükséges költségeket. Ilyenkor a pallér — nehogy lemaradjon a szerződéssel — megelőlegezte az uraságnak a pénzt. A munkásgazdák többségének azonban erre nem volt szüksége. Zalában három féle módon lett munkásgazda valakiből: ajánlkozott, ajánlották, vagy elsőmunkás volt, akit az uradalom választott ki. 10 A dolgozat része a Zala megyei summásság történetét feldolgozó — még a gyűjtés stádiumában lévő — nagyobb tanulmánynak. ll HULESCH Helga: Mezőgazdasági idénymunkások élete Nagykanizsa környékén a két világháború között. Kézirat. É. n. Thury György Múzeum A/526—69. 23. Az adatközlők szerint „Nagyon sokan voltak Kanizsáról is iparosok is, mert olyan szükség volt akkar, hogy szörnyű." — L. még e kérdésről PETÁNOVICS Katalin: Vállus (Egy summásfalu néprajza. (Bp. 1987) 142—143. A summások között városi mészáros volt a menyasszonyával együtt. — Eddigi gyűjtéseim során négy csendőrből lett pallért említettek az adatközlők, akivel együtt dolgoztak. n V. ö. SÁRKÖZI Z. 1965. 328., és BOROS M. 1969. 366. KATONA Imre, MNL 1. 132—133. Bp. 1977. „Az aratógazda az aratómunkások csoportjának állandó vezetője... önálló munka- és jogköre valószínűleg a kaszás aratással terjedt el, az elsőkaszás (...) személye nőtt ki aratógazdává." — Gyűjtéseim szerint a kisebb létszámú aratóbandák vezetője az aratógazda, elsőkaszásként együtt dolgozott a bandával. A szerződtetésért többlet fizetést kapott az uradalomtól, egyébként aratórésze azonos volt a kaszások aratórészével.
