Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 25. (Zalaegerszeg, 1986)
Sirágli Lajos: A dunántúli olajbányászat hároméves terve (Adatok a MAORT történetéhez.
kormány az olajmezők állapotában bekövetkező változások miatt az anyagi és erkölcsi felelősséget vállalja, és a károkért, veszteségekért (a napi veszteség a vállalat napi bevételének majdnem kétszerese lenne) folyamatosan kártalanítja a vállalatot. Ismételten felhívták a figyelmet, hogy „a MAORT 100%-os amerikai tulajdon, és ennek folytán, mint amerikai vagyon, a Fegyverszüneti Egyezmény (és a ratifikálandó békeszerződés) védelme alatt áll." 11 A gazdaság kőolajellátása 1947 novemberében kritikussá kezdett válni. A vállalat amerikai vezetői nem szándékoztak figyelembe venni, hogy a magyar kormányt az 1947 1948. költségvetési évben jóvátételi és export célra mintegy 342 309 tonna szállítási kötelezettség terheli. 1- A szűken vett szükségleteket minimálisan havi 45 000 tonna kőolajtermelés biztosíthatta volna. Ezzel szemben a vállalat 1947 augusztusi nettó termelése 43 963 tonnát tett ki, miután a termelés januártól augusztusig mintegy 17,65%-kal csökkent. 13 A csökkenés oka részben a termelő mezőkön elrendelt és végrehajtott sűrítő fúrások — a várthoz képest — jelentéktelen eredménye, továbbá a termelőberendezések leromlott állapota. A racionalizálás bevezetésére tett próbálkozások is átmeneti termeléscsökkenést eredményeztek. Dr. Kertay György olajgeológus a magyar ipar hároméves tervéhez a kőolaj termelési lehetőségekről és költségekről 1946 novemberében adott véleményében még a termelés növelésére egyetlen módot — új olajmező feltárását — jelölt meg. 14 Mivel ez gyors eredménnyel nem bíztatott, későbbi szakvéleményében — melyet a Gazdasági Főtanács főtitkárának felkérésére készített — a részleges racionalizálás mellett foglalt állást. A racionalizálást azonban nem „egycsapásra", hanem fokozatosan javasolta bevezetni. A gazdaságos termelés mennyiségére vonatkozó álláspontja eltért mind az Iparügyi Minisztérium, mind a MAORT által megjelölt értékektől: szerinte, ha 300 000 m 3-nél kisebb gázpazarlással termelnek, 1947 októberében 41 400 tonna, novemberben 39 500 tonna, decemberben 40 000 tonna nyersolaj termelhető ki (az Iparügyi Minisztérium szerint: 43 500, 42 500 : 42 500 tonna; a MAORT szerint: 36 100, 35 760, 35 440 tonna termelés lehetséges ezekben a hónapokban). 15 Míg tehát Kertay a részleges racionalizálást tartotta megoldásnak, Gombosi Zoltán ásványolajgazdálkodási miniszteri biztos a racionális termelés helyett a MAORT államosítására tett javaslatot."' Az államosításban látták a helyzet végső megoldását az MKP MAORTnál működő pártszervezetei is. 17 A MAORT és a Standard Oil Company of New Jersey központi igazgatósága éppen ezt szerették volna elkerülni, továbbá nern szívesen vállalták volna Gombosi Zoltán által már több alkalommal hangoztatott szabotázs vádját sem. A két álláspont összeegyeztethetetlensége azonban magában hordta ennek lehetőségét. 11 U. o. '-NÉMETH András: i. m. 249. p. l:! Jelentés a MAORT-tal kapcsolatos ügyben, 1947. szept. 15. — MOIM Arch. — Papp Simon iratai 49/1. 14 Adatok a magyar ipar 3 éves tervéhez — kőolaj (1946. november 26.). MOIM Arch. — Papp Simon iratai 29/6. 1,1 NÉMETH András: i. m. 252—254. p. IÜ U. o. 257. p. "MKP MAORT üzemi pártszervezete a termelés helyzetéről. NÉMETH András: i. m. 276—278. p.