Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 25. (Zalaegerszeg, 1986)

Foki Ibolya: Az

és kisiparos nem azokat a melyen fekvő gazdasági—társadalmi okokat firtatta, amelyek következtében rákényszerült a kölcsön felvételére, hanem csak azt látta, hogy a végrehajtók megfosztják megmaradt ingatlanaitól, • vagy csekély ingóságaitól is. A végrehajtókat pedig a törvény útján a bankár, vagy a falusi kereskedő, vagy a kocsmáros rendelte ki. S az indítékok keresésénél a kör itt többnyire bezárult. A vázolt gazdasági, társadalmi folyamatok erősen közrejátszottak abban, hogy a figyelem a pénzzel, tőkével rendelkező zsidókra terelődött. 1848-at, majd 1867-et követően a feudális kötöttségek többsége elhárult az ipar fejlődése, a vállalkozások többé-kevésbé akadálytalan térhódítása elől. A gyáripar fellendítése, az infrastruktúra, a szolgáltatások minél szélesebb körű kiépítése és ezáltal a viszonylagos függetlenség anyagi alapjainak létrehozása első rendű nemzeti érdek volt, ezért a szabadelvű kormányzat liberális gazdaságpolitikája támogatta az ilyen jellegű törekvéseket. Mindez azonban nagy mennyiségű tőkeberuházást igényelt. A szükséges tőke pedig hazai viszonylatban elsősorban azoknak az egykori, zsidó bankár- és kereskcdőcsaládoknak a leszármazottainál állt rendelkezésre, akiknek ősei az üldöztetések okozta állandó létbizonytalanság közepette csak szigorú takarékoskodással, kizárólagos megélhetési forrásként állandóan új pénzbefektetési lehetőségeket keresve tudták csak elérni, hogy utódaik a fokozatosan gyarapodó vagyonnal a hátuk mögött valamivel nagyobb, ha nem is fizikai, de anyagi biztonságban érezhessék magukat. Tulajdonképpen ezeknek a zsidó családoknak köszönhető, hogy Magyarországon a kibontakozó kapitalizmust nem kizárólag az osztrák, illetve külföldi tőke alapozta meg. A magyarországi zsidó származású vállalkozók megjelenése és eredményes működése a gazdasági életben ezeknek a családoknak az életszínvonalát nem kis mértékben emelte. Bár ezzel együtt társadalmi tekintélyük is nőtt, a felső arisztokrácia igazi egyenrangú tagjaivá sohasem válhattak. Mivel az évszázados hagyományok miatt főként ők értettek a gazdasági életnek azokhoz az ágazataihoz, amelyeknek előtérbe helyezését és fejlesztését a gazdasági és politikai szükségszerűség egyaránt megkívánta, a helyzet úgy alakult, hogy az érintett területeken a vezető pozíciók nagy része is az ő kezükbe került. A magyar nemesi társadalom tagjainak többsége se képzettségénél, se anyagi erejénél, de főként beállítottságánál, a kereskedelmi és pénzügyi foglalkozásokat lenéző és megvető magatartásánál fogva nem volt képes alkalmazkodni az új gazdasági elvárásokhoz. A zsidóság pedig tapasztalatai, illetve pénzereje miatt rugalmasan és a többi társadalmi rétegnél dinamikusabban be tudott illeszkedni a megváltozott körülmények közé. Az elmondottakkal kapcsolatban érdemes Bibó István szavait idézni: ,, . . . a zsidók a társadalom, a termelés, a megélés közönséges hivatásaiból és lehetőségeiből, az európai társadalom különleges szervezettségében oly nagy jelentőségű céhek, hűbéri közösségek, földközösségek, termelési, jóléti, kulturális, vallási társulatok túlnyomó részéből nemcsak a ritusbeli és etnikai különbség folytán, hanem még a zsidókat külön is érő erkölcsi leértékelés folytán ki voltak rekesztve. Ebből az a helyzet adódott, hogy a zsidók a gazdasági, egzisztenciális, emberi lehetőségek szélére, a margójára szorultak: számukra az egzisztenciának, megélhetésnek csupán olyanfajta lehetőségei voltak nyitva, amelyeket a környező társadalom vagy átengedett nekik, vagy