Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 21. (Zalaegerszeg, 1985)

Szabó Béla: Nemtelenek birtokszerzési képtelensége (incapacitas) Zala megyében

nyeinknek sem szava, sem szelleme által indokolható nem volt, s a társadalmi élet folytonosságát megszakította", és „nemcsak a nem nemesekre nézve, világos igazságtalanságokat tartalmaz, hanem magábavéve is egy óriási társadalmi és közgazdasági hiba volt". Wenczel azonban védelmébe veszi a Kúria állásfoglalását azzal az indoklással, hogy „az incapacitás elvét nem magából merítette és állapította meg e tanítást, hanem csak az ország akkori közvéleményét reprodukálta. Hiszen e pörök egyike sem a királyi kúria előtt keletkezett, hanem a megyei bíróságoktól kerültek föl hozzá fellebbezés révén."

2 Azt természetesnek találjuk, hogy Wenczel, a pesti egyetem jogi korának professzora és akadémiai tag illő lojalitással viseltetett a Kúria iránt, amikor éppen annak működését méltatta. Szerintünk azonban a Kúria állásfoglalása a Skerlecz-féle pörben nem volt indokolt, mert ott két egymással ellentétes megelőző ítéletet kellett felülbírálni, s ezek közül a másodfokú, a megyei törvényszéki, tehát több tagú, s nagyobb tekintélyű bíróság ítéletére is adhatta volna áldását, már csak azért is, mert az feltehetően inkább reprezentálta a megye nemeseinek közvéleményét. De annak bizonyítására, hogy e pörben keletkezett ítélet hátterében valami más is meghúzódhatott, még egyéb adatok is szolgálnak: a már említett és később hírhedtté vált Skerlecz-féle pör felsorolja azoknak a birtokostársaknak a nevét, akik 1722-ben az akkori nádortól, gr. Pálffy Jánostól új adományt kaptak, a Nagy- és Kissé községekben már őseik által is bírt jószágaikra. A névsor Felsősurányi Sigray Józseffel, Őfelsége magyar udvari kancelláriájának tanácsosával és referensével kezdődik, utána rögtön Skerlecz Miklós és még 32 közbirtokos társuk neve állt.

3 Sigrayról tudni kell, hogy a század elején Vas, Sopron és Zala vármegyék főjegyzője, országgyűlési követ, több alkalommal is ítélőtáblai bíró, majd kancelláriai tanácsos, aki nemsokára bárói rangot is kap. Ha ehhez a tényhez, vagyis, hogy Skerlecznek az akkor már tekintélyes állású Sigray birtokostársa, hozzávesszük, egy a Zala megyei Levéltárból származó forrásanyagunkat, az összefüggés mindjárt világosabbá válik. 1737-ben Nagy Mihály Zala megyei alszolgabíró bizonyítványt ad arról, hogy „báró Felsősurányi Sigray József Csótár Mártont és Györgyöt 100 rénes forinttal megkínálja, hogy ennek felvételével a Balaséri prédiumot adják neki vissza, mint örökös úrnak, és magok személyek szerint minden cselédestül, valamint eleik Balasér-i jobbágyok voltak, ők is vegyék fel a jobbágyi kötelességet. Csótár Márton produkálja az 1673-ban költ manumissióját a Csótár famíliának, s egyszersmind örökössen Balaséri prédiumban 3 egész sessio cum pertinentis 225 forintokért Csótároknak adatott, s azokat mái napig is bírják, s azokra consensus palatinalist is, hogy hoztak és statuáltatták magukat, produkálta előttem."

4 2 WENCZEL Gusztáv előadása a szövegben idézett műve 13—16. oldalán. 3 Az 1. alatti pör 1. sz. melléklete. 4 Zala megyei Levéltár, Invesitigationes nobilium 1748. fasc. 5. nr. 1. „D" melléklete; a Processus Civiles fasc. 69. nr. 83. 2. sz. melléklete pedig a Csótárok föl" desurának felszabadító levele 1673-ból a vasvári káptalan előtt.