Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 21. (Zalaegerszeg, 1985)
Foki Ibolya: Olasz—szlovén menekültek Zala megyében
itt is a pénzbeli segély szerepel. Ennek kapcsán említik ezek a jelentések a menekültek túlzott igényeit, amit tényleg túlzásnak nevezhetünk, ha a korabeli magyar falu lakosságának mindennapi életformájára gondolunk és ehhez még hozzávesszük a háború okozta gazdasági nehézségeket. De ha az eddigi életkörülményeiből hirtelen kiszakadt, a zalai falvak életébe szinte belecsöppenő, összes ingó és ingatlan tulajdonát egyik napról a másikra otthagyni kényszerülő, de hétköznapi életének megrögzött szokásaitól ilyen hamar elszakadni képtelen embert próbáljuk megérteni, akkor, legalábbis részben, neki is igazat kell adnunk. Amint arra már fentebb utaltunk, a kilakoltatottak beilleszkedését nyilvánvalóan nehezítette, hogy politikai szempontból helyzetük sokáig tisztázatlan volt, a hatóságok nem tudták, hogy milyen megítélésben lehet őket részesíteni. Ez valószínűleg az egész ország területén félreértésekre adhatott alkalmat, s ennek következtében egymásnak ellentmondó intézkedések születtek. Feltehetően ezért volt szükséges rendeleti úton szabályozni, hogy milyen elbírálás alá essenek. Az 1915. június 30-án Perényi Zsigmond államtitkár által aláírt belügyminisztériumi rendelet megállapítja, hogy egyes hatóságok internáltakként jelölik felterjesztéseikben az elhelyezetteket. Mivel ez politikai megbízhatatlanságot tételez fel és rendőri felügyelettel jár, a velük kapcsolatos hathatós intézkedéseket nyilván gátolja. Ezért utasítja a hatóságokat, hogy ezentúl kilakoltatott, vagy menekült osztrák honosoknak nevezzék és így is kezeljék őket. Tehát egyértelműen elhatárolták őket az internáltaktól, vagyis rendőri felügyelet alá egy törvényhatóság sem helyeztette őket. Ennek a hétköznapi életben túl nagy jelentősége nem volt, mert mozgásszabadságuk amúgy is jelentős mértékben korlátozva volt. A községet, ahol laktak, csak nagyon indokolt esetben, előzetes kérelmezés után hagyhatták el, elszállításukig ott kellett tartózkodniuk, s érkezésükkor is már előre kijelölt helyre lettek irányítva. Annak hangsúlyozása, hogy menekültekként kezeljék őket, talán némileg enyhítette a hatóságok politikai fenntartásait és ez érződött a velük való bánásmódon is. Az osztrák és magyar kormány előtt ekkor már világos volt az Isztriaifélsziget területi hovatartozásának kérdésessége. Számíthattak rá, hogy nemcsak a háború utáni, hanem a háború alatti diplomáciában is esetleg alku tárgyát képezheti ez a terület. Nem volt mindegy, hogy az ott élő lakosság milyen véleményt nyilvánít ez ügyben. Az olasz nemzetiség részéről várható, a Monarchia számára kedvezőtlen megnyilvánulás ellenére nem ártott, ha az osztrák és a magyar kormány barátságosnak szánt gesztusként kedvező elbánásban kívánt részesíteni egy olyan etnikumot, amelynek anyaországával hadban állt. Emiatt és a menekültek esetenkénti panaszainak különös figyelemben részesítése miatt elképzelhetőnek tartjuk, hogy a megtartásra törekvés szándékát próbálták jelezni és a Monarchiához való vonzás célja rejlett mindezek mögött. Többször is felhívják pl. az illetékesek figyelmét az ellátás minőségének állandó figyelemmel kísérésére, ennek naponkénti ellenőrzésére. Az apró-cseprő sérelmeket is alaposan ki kellett vizsgálni, egy-egy ügyben több embert is meghallgattak. Ha a Monarchia vezetése ténylegesen szimpátiát akart szerezni ezekkel az intézkedésekkel, akkor szükség lett volna arra, hogy ezt a szándékát a
