Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 21. (Zalaegerszeg, 1985)

Foki Ibolya: Olasz—szlovén menekültek Zala megyében

kintetbe, akkor itt a 15 éven felüliek létszáma 74 fő. Tehát e közé a 74 fő közé tartoztak a táblázatban feltüntetett iparos, vagy egyéb foglalkozásúak is. így az itt levőknek kb. negyed része jöhetett számba tényleges mezőgazdasági munkaerőként. A zalaszentgróti járásban elhelyezettek valamennyien földművelőként vannak feltüntetve. De ha ezekből leszámítjuk a 15 éven aluliakat és a 65 éven felülieket, akkor már kiderül, hogy a 90 főből 47 eltartásra szorul. A kanizsai járásban a 445 fő közül 252 tartozott a 15 éven aluliak és a 65 éven felüliek közé. A perlaki járásban a rendelkezésre álló 34 adat közül 24 azt bizonyítja, hogy az illető 15 éven aluli. A keszthelyi járásban pedig csak a 8 éven aluliak száma 80. S nyilván a munkaképesek között itt is voltak még nem mezőgazdasági foglalkozásúak. A többi járás adatainak hiányában is feltételezhetjük, hogy a megye más területein is hasonló lehetett a helyzet, hiszen a szolgabírák folytonosan az eltartandók nagy számáról, foglalkoztatási nehézségekről számolnak be. Ugyanakkor az elhelyezettek foglalkozási struktúrája, nemek és életkor szerinti megoszlása is körülbelül azonos lehetett, mert az egész megye területére nagyjából ugyanabból a körzetből (Trieszt, Póla vidéke) érkeztek a kilakoltatottak. Róluk kellett tehát a megyének gondoskodni: a munkaképeseknek munkát adni, a munkaképteleneknek pedig közsegélyezés útján biztosítani a legszükségesebbeket. A foglalkoztatás megszervezése elsőrendű érdeke volt a hatóságoknak, hiszen ezzel csökkenthették az ellátási költségeket. Az alispán ezt minden jegyzőnek kötelességévé is tette. Az elsősorban anyagi megfontolások mellett, a megteendő intézkedések motivációjában helyenként felfedezhetjük azt az emberi segítőkészséget, humánumot, amit már az érkezéskor megfigyelhettünk a lakosság részéről. A keszthelyi szolgabíró a következőket írja a jegyzőnek: „Szóval sok módja van annak, hogy a szerencsétleneken a jó szív könyörüljön. Tekintsük azt, hogy mi, távol minden harctértől, ha érezzük is a hadiállapot sok kellemetlenségét, otthonunk, vagyonunk, testi épségünk, életünk veszélyeztetve nincs, míg ezen nyomorultaknak családi életük szétrombolva, megélhetésük alapját képező foglalkozásuktól elütve vannak", nincs otthonuk és a legbizonytalanabb jövőnek néznek elébe". Külön felhívják az illetékesek figyelmét a kilakoltatottak mezőgazdasági munkában való alkalmazhatóságára, illetve egyes családoknál a háztartási munkába való besegítés lehetőségére. A kevés számú munkaképes tényleges munkavállalását azonban nemcsak az akadályozta, hogy eredetileg más volt a foglalkozása, mint amilyen munkalehetőséget felkínáltak neki. Többször tapasztalható, hogy a falvak lakosságának azon része, ahol szükség lenne a segítségre, inkább szívesebben kér a hatóságoktól hadifoglyokat erre a célra. Ha már választani lehetett a menekültek és a hadifoglyok között, nyilván praktikus megfontolásból döntöttek ez utóbbiak mellett. A hadifoglyoknak feltehetően kevesebb munkabért kellett fizetni, ugyanakkor hatósági őrizettel rendelték ki őket, tehát elvileg biztosítva voltak az őket alkalmazók a munka tényleges elvégzéséről, hiszen a katonai hatóságoknak is érdekükben állt, hogy a környék minél több terményt tudjon előállítani. Mindez pedig megkönnyítette az egerszegi hadifogolytábor ellátását. Emellett a hadifoglyok nyilván jobban tudták pótolni a kiesett férfi munkaerőt, mint a főként nőkből és