Kerecsényi Edit: A muramenti horvátok története és anyagi kultúrája - Zalai Gyűjtemény 20. (Zalaegerszeg, 1983)

A KÖZSÉGEK TÖRTÉNETE

sok gazda elvesztette igáslovát, számos gazdaságban ún. fogott (talált) lovak segítségével kezdődött meg a munka. Mivel a határban nagybirtok már nem volt, földosztás csak minimális történt. De épp ezért a szokásosnál is nagyobb mértékű lett innen az elvándorlás. A férfiak — többnyire rokonsági alapon — brigádokba tömörülve vállaltak munkát az ország akkori nagy építkezésein, Sztálinvárosban (Dunaújváros), Várpalotán, Pécsett, Inotán, Komlón, ahonnan általában kéthetenként jártak haza. Egész brigádok dolgoznak ma is a posta telefonüzeménél, az olajiparban, az útépítésnél, az árvízvédelemnél, bár amióta az új kanizsai üzemek létrejöttek, s naggyá fejlődtek helyi építőipari vállalataink, mind többen Nagykanizsán vállalnak munkát, és naponként ingáznak. A nők az állami gazdaság Bánfapusztai üzemegységében és a Balaton-környéki kertészetekben találtak pár évtizede jó kereseti lehetőséget. 1970 óta a budapesti FÉKISZ által létesített varroda, ill. az Egyesült Izzó nagykanizsai gyáregysége nyújt sok nőnek biztos megélhetést. 1950-ben 17 család 69,5 kh-dal Felszabadulás néven alapította meg az első termelőszövetkezeti csoportot. A tagok (családok) száma 1955-ben 39-re, a földterület 250 kh-ra emelkedett. A csoport 1956-ban sem oszlott fel teljesen, sőt az 1960. évi januári közgyűlésen újabb 270 fő lépett be az ekkor már „Felszabadulás Mezőgazdasági Termelőszövetkezet"-be, melynek ezáltal 1396 kh-ja lett. Tótszentmárton 1960 óta termelőszövetkezeti község. Kezdettől a szarvasmarha- és a sertéstenyésztés volt a fő ágazat, és a tsz fokozatosan fejlődött nagyüzemmé. 1960-ban és 1965-ben 50—50 férőhelyes tehén-, 1961-ben 100 férőhelyes növendékmarha-istállót, 1962-ben és 1963-ban 100—100 férőhelyes sertéshizlalót és 40 férőhelyes sertésfiaztatót, valamint 6000 férőhelyes csibenevelőt építettek. 1961-től jelentősen fejlesztették a gépállományt, 1964-ben pedig új magtár épült 1974. január 1-én horvát falvaink — Bajcsa és Petrivente kivételével — Muramenti Termelőszövetkezet néven közös tsz-be tömörültek, melyről bővebben a székhelynél, Murakeresztúrnál szólok. A tsz mellett a lakosság nagy gondot fordított a háztáji gazdaságokra is. Borjút, csikót neveltek, sertést fiaztattak és hizlaltak, baromfit és nyulat tenyésztettek. A gazdálkodási kedv később alábbhagyott, de szőlőjüket nagy gonddal művelik ma is. Az általános szorgalomból származó többszörös jövedelem eredménye a szinte teljesen átalakult falukép. Míg a felszabadulás előtt eseményszámba ment egy-egy új ház, most sátortetős, nemesvakolatú kockaházak sorakoznak egymás mellett, s az 1945-ben még fennállt 230 zsúpos istálló és pajta helyébe is csaknem mindenütt újat építettek. A mezőgazdaság szocialista átalakulásával párhuzamosan jelentős szociális és kulturális változások is történtek. 1947-ben bekapcsolták a községet az autóbuszhálózatba, s azóta egyre gyakoribb járatok kötik össze Nagykanizsával és Letenyével. 1952-ben bevezették a villanyt, 1963-ban autóbusz-váróterem, 1966ban pedagóguslakás, 1968-ban tűzoltószertár, 1973-ban, ill. 1977-ben 25 férőhelyes napköziotthonos óvoda és bölcsőde, 1976-ban művelődési otthon (színház-, ill, moziteremmel, valamint könyvtárral) és eszpresszó épült. 1976-tól a Murai Vízműtől jó. vezetékes vizet kap a falu, 1977-ben pedig megnyílt egy három-