Kerecsényi Edit: A muramenti horvátok története és anyagi kultúrája - Zalai Gyűjtemény 20. (Zalaegerszeg, 1983)
A KÖZSÉGEK TÖRTÉNETE
c) 1906-ban Fedák Sári, a híres primadonna részére vásárolt egyik hódolója — valószínűleg szintén a Lyka-örökségből — egy 400 kat. holdas birtokot tágas, földszintes kúriával. 1918-ban a művésznő — akinek híres lótenyészete volt itt — birtokát Weiss Ede csurgói nagykereskedőnek adta el, aki 1919-ben szintén parcelláztatta. d) 1920-ban a falu határa Kotori területéből mintegy 300 kat. holddal bővült, amit részben az agrárproletárok, részben a „vitézek" és rokkantak kaptak meg. Négy házhelyet is osztottak. 144 Egyházi és kulturális szempontból Tótszerdahely a XVIII. sz. elejétől Tótszentmártonnal állt szoros kapcsolatban. A lakosság odajárt templomba, a gyerekek pedig — amikor tudtak — iskolába. Saját iskolája — egy 3 tanerős, 2 tantermes róm. kat. népiskola — csak 1870 körül létesült, melyben még 1925ben is tanítottak. Nagy hiányt pótolt, mert hihetetlenül magas volt az analfabéták száma. 1929-ben a község a volt Fedák-kastélyt vásárolta meg iskolának és pedagóguslakásnak, 1 '"' amely 1976-ig szolgálta ezt a célt. Mint társadalmi szervezet a 25 tagú önkéntes Tűzoltótestület működött aktívan évtizedeken át. Közigazgatásilag a falu 1922-ig a tótszentmártoni körjegyzőséghez tartozott. Akkor körjegyzőségi székhely lett, s Molnárit is hozzácsatolták. Fejlődése az I. világháború után így felgyorsult, s mindinkább az itteni horvátság központjává vált. Elősegítette ezt az is, hogy 1930-ban plébániát kapott, sőt filiaként hozzácsatolták Molnárit is. 1925-ben a lélekszám 1626, a házak száma pedig 340. A lakosság többsége változatlanul igen szegény volt. Napszámra kevés lehetőség nyílt, mert a legnagyobb gazdának is csak 18 holdja volt. 4 kovács, 4 asztalos, 7 cipész, 6 kőműves, 2 bognár, 4 ács és 5 takács működött ekkor a községben. 1 '''' A szomszédos falvak lakosait főleg az itteni takácsok látták el a piros és bordó fölszedett hímű halottas lepedőkkel, ágyterítőkkel. paszitos vékaruhákkal. Muraköz elcsatolása után a festett bútorok — a tálasok, sublódok, kisebb és nagyobb padok — zömét is helybeli asztalosok készítették. A lakosság ellátását 2 fűszerüzlet és a Hangya-szövetkezet biztosította. Kövezett utat azonban csak 1940-ben kapott a bázakerettyei új olajkutak könnyebb megközelítése céljából. Mivel nagybirtok már nem volt a határban, 1945-ben csak minimális földet oszthattak. A korábbi munkaalkalmak — mint a summásság, a kepésaratás — megszűnte következtében az 1950-es évektől mind a fiatalság, mind a családfők tömegesen vállaltak munkát a Dunántúl hatalmas új telepein: Inotán, Sztálinvárosban, Komlón stb., ahonnan általában kéthetenként jártak-haza. Ezért a falu tényleges szaporodása 1945—1970 között negatív volt. A munkások keresetükből elsőként kis szőlőt vásároltak, majd új házat építettek vagy korszerűsítették a háztartást és a gazdaságot. Bár a távingázás azóta sem szűnt meg, Totszerdahely a legtöbb horvát faluval együtt azon zalai települések közé tartozik, melyek lélekszáma 1970 óta ismét gyarapszik: a tényleges szaporodás 1970—80 között ugyanis kereken 100 fő volt (5. táblázat). Példaként említjük még, hogy az 1970-ben fennálló házak 48%-át 1960 és 1969 között építették. 144 NJF Tótszerdahely telekkönyve; ZML Közig. Táj. 1925. 143 NJF telekkönyve. 146 Közig. Táj. 1925.
