Kerecsényi Edit: A muramenti horvátok története és anyagi kultúrája - Zalai Gyűjtemény 20. (Zalaegerszeg, 1983)

BEVEZETŐ

BEVEZETŐ Dél-Zalában a Mura mellett él egy kis káj-horvát nyelvjárásban beszélő népcsoport, melynek hagyományos anyagi és szellemi kutúrája a muraközi horvátságével rokon, öt falu, Tótszerdahely és környéke szoros egységet alkot: nyelvjárási sajátosságaik, építkezésük, házaik berendezése, viseletük, szokásaik csaknem azonosak voltak. Murakeresztúr és Fityeház már sok tekintetben eltér tőlük, a Nagykanizsával szomszédos kis Bajcsa pedig napjainkra szinte teljesen elmagyarosodott. Hogyan alakult ki e mikrorégió, mik voltak történetének jellemzői az elmúlt csaknem három évszázad során, milyen tényezők játszottak közre fennmaradásában, és milyen volt sajátos kultúrája, voltak vizsgálódásom tárgya, kutatásaim céljai Munkám két fő részből áll. Az elsőben horvát falvaink történetét vizsgálom nevük első említésétől napjainkig. Talán indokolatlannak tűnik, hogy külön foglalkozom velük, mikor lélekszámuk — Bajcsát nem számítva — 1970-ben együttesen is alig haladta meg a 8500 főt. De mivel sem közigazgatási egységet nem alkottak, sem egyházilag nem tartoztak valamennyien együvé, különböző földesuraik voltak más-más úrbéri vitákkal, sőt még betelepítésük időpontja is különbözik és több mint fél évszázadon át húzódott, — az általánosan jellemzők után — kénytelen voltam az egyes falvak történetét külön is áttekinteni. Tettem ezt a felsorolt okokon kívül még abban a reményben, hogy horvátjainkat érdekli szülőföldjük betelepülésük előtti története is, s hogy az eddig megismert adatok a jövő helytörténészeit újabb kutatásokra fogják ösztönözni. Munkám során felhasználtam a készülő Zala megyei helytörténeti lexikon cédulaanyagát. A második részben horvát falvaink anyagi kultúráját, néprajzi sajátosságait ismertetem az etnográfia leíró módszerével. Fájdalom, ez a hagyományos kultúra —• mint hazánkban szinte már mindenütt — napjainkra nagyrészt elenyészett, és a mostani magas életszínvonal, építkezési láz stb. következtében a korábban szinte megszerezhetetlen viseleti darabok, gyönyörű, szívet-szemet gyönyörködtető festett bútorok, s nemegyszer csak e vidékre jellemző használati eszközök meggondolatlanul tűzre vagy szemétre kerültek. Szerencsére mintegy 800 tárgyat őriz belőlük a nagykanizsai Thúry György Múzeum, és a gyűjteményéből 1979. novemberében — a tótszerdahelyi és murakeresztúri közös tanácsok, valamint a Zala megyei Nemzetiségi Albizottság anyagi és erkölcsi támogatásával — megnyílt tótszerdahelyi állandó horvát helytörténeti kiállítás. A szellemi néprajzzal, a folklórral nem foglalkoztam, mert annak összegyűjtését már megkezdte néhány lelkes helyi pedagógus és népművelő, akik-