Kerecsényi Edit: A muramenti horvátok története és anyagi kultúrája - Zalai Gyűjtemény 20. (Zalaegerszeg, 1983)

HORVÁT FALVAINK ANYAGI KULTÚRÁJA

A malmok helyét évente többször is változtatták, hogy mindig a folyó legerősebb sodrású részén álljanak, s ezáltal gazdaságosabban termeljenek. Néha elegendő volt csupán a hajóláncok hosszának szabályozása, máskor azonban messzebbre kellett vontatni őket, s újra leverni a két hajócölöpöt. Ezt mindig 4 ember végezte egy hatalmas, vasalt tölgysulyok bik segítségével. A malomszerkezetet még a fagy beállta előtt szétszedték, és a partra vontatott malomházban helyezték biztonságba. Majd a két hajót is védett helyre vontatták, s csak a zajlás befejeztével kezdték ismét üzemeltetni. A GAZDASÁG ÉS ÉLETFORMA ÁTALAKULÁSA A hagyományos paraszti gazdálkodás a felszabadulást követő gyökeres társadalmi és gazdasági átalakulás következtében vidékünkön is válságba került. Az első ötéves tervnek az a célkitűzése, hogy hazánkat agrár-ipari országból ipari-agrár országgá alakítsa, horvát falvaikat sem hagyta érintetlenül, s a lakosság nagy része — felhasználva a kínálkozó lehetőségeket — a mezőgazdaság helyett egyre inkább az iparban igyekezett megélhetést találni. A paraszti gazdaság így fokozatosan kétlaki, félparaszti gazdasággá alakult, miközben a lakosság életformája is jelentős változáson ment keresztül. így volt ez elsősorban vidékünk központjában, Tótszentmárton, Totszerdahely és Molnári lakóinál, ahol — nagybirtok már nem lévén — földosztás sem történt. A semjénházai, fityeházi, bajcsai és murakeresztúri agrárproletároknak viszont a földosztással évszázados álmuk vált valóra. 1949-ben az 1896 önálló birtokos közül már csak 181 volt egy holdon aluli, a túlnyomó többség 4—6 holdat mondhatott magáénak. (Segítő családtagként 1374 főt írtak össze.) A juttatott földeken az újgazdák igaerő nélkül is hallatlan szorgalommal láttak munkához. Pénzük nem lévén, a szántást és a vetőmagot uzsoraáron is megfizették a néhány módosabb gazdának. Főleg burgonyát és kukoricát termeltek, s jószágnevelés révén próbáltak pénzhez jutni. A boldog örömmel birtokba vett néhány hold azonban elégtelennek bizonyult a még akkor is népes családok megélhetéséhez, ezért a férfiak egy része — a nagyobb kereset reményében — innen is hamarosan Sztálinvárosban, Komlón, ill. a vasútépítésnél, a faluvillamosításnál, az útépítőknél stb. vállalt munkát, így e nyolc falu népességének 1949-ben már csaknem a fele kereső volt, kétharmad részben persze, férfiak. Munkás együttesen 927 volt, akik főleg a fentebb említett munkahelyeken dolgoztak. A bányászat, az ipar és a kereskedelem csak jelentéktelen munkaerőt foglalkoztatott (10. táblázat). Változott a helyzet az ötvenes évek elején, amikor a nem kellőképpen előkészített tsz-szervezések következtében a munkaképes férfiak brigádokba tömörülve — a már régebben az iparban dolgozók példáját követve — kéthetes ingázókká váltak, sőt a meglett korú asszonyok egy része is ezt az utat választotta.