Kerecsényi Edit: A muramenti horvátok története és anyagi kultúrája - Zalai Gyűjtemény 20. (Zalaegerszeg, 1983)

HORVÁT FALVAINK ANYAGI KULTÚRÁJA

háziállatát, a sertést, de ezzel etetik a baromfit is. Mivel a kukorica volt és maradt a horvát falvak főterménye, azért — bár termesztése nem mutatott és ma sem mutat különösebb sajátosságokat — művelését és betakarítását mégis ismertetem. Az ősszel alaposan megtrágyázott talajt tavasszal jó mélyen felszántották. Utána gondosan megboronálták vlacenje, és április végén, ill. május elején nekikészülődtek a vetésnek. Háromfogú sorhúzóval bileznek, bileg árkot vonattak a lóval, majd az utána ballagó asszonyok a barázdába brazda potyogtatták a kukoricát. Két sor között haladva hol az egyik, hol a másik sorba dobták a szemet. így minden két lépésnyi távolságra jutott egy-egy bokor, s később könnyebben kapáltak kopanja. Ennek végeztével ismét boronáltak, majd — hogy egyenletesebb legyen a földtakaró — még kapával motika is széttörték a nagyobb hantokat. 1930 körül kerültek használatba — elsősorban Tótszerdahelyen és Tótszentmártonban — a kovácsok által készített kukoricavetőgépek, melyek szinte napjainkig közkedveltek maradtak. A 143. sz. rajzon látható példány 1935ben Tótszerdahelyen készült. Kertekben és szőlőhegyen, vagy ahol sem igaerő, sem sorhúzó nem állt rendelkezésre, kapával készítettek, ill. készítenek ágyat a kukoricának és köztes veteményeinek. A munkát általában ketten végzik. Egyikük a sornál előre haladva a gödröket vágja, a mellette menő pedig kötényéből, vagy kosarából három-három szem kukoricát és ugyanennyi babot ejt a mélyedésbe. A tökmagnak többnyire külön ágyat csinálnak. Szórnak bele kevés trágyát is, hogy szebb termés legyen. A magágy betakarását ugyancsak kapával végzik. Ilyenkor nem boronálnak, csak szétverik a nagyobb hantokat. Kapáláskor először a sorközt sarabolták az e célra készített porhálló ekével kopac, páter, majd a növények közötti részt lazították fel. A nagykanizsai múzeum több kukoricakapáló ekét őriz. Valamennyi helyi bognárok, ill. kovácsok munkája, s többé-kevésbé azonos formájúak. A 144/a rajzon egy az 1920-as években Tótszerdahelyen készített porhálló eke, páter látható. Farészeit Hegedűs István bognár, a vasrészeket pedig az eladó édesapja, Andrásek Tamás kovács készítette. Tulajdonosa az 1960-as évekig használta első kapáláskor, amikor a kukoricának még csak 2 levele volt, és 2—3 hét múlva másodízben. Kedvező időjárás esetén ezt a kapálást ki lehetett hagyni, s akkor a töltés következett másodikként. A fentebb említett két ügyes iparos 1922 körül a kukorica töltéséhez is készített ekét zagrinjac zagarnac. (144/b. rajz.) E műveletre június végén, vagy július elején került sor. Aki tehette, másodszor is töltött, mert meghálálta a növény, jobban fejlődött. Ügyeltek, hogy e második töltés magasabb, átlagosan 20—25 cm legyen. A sorok közt természetesen ezután is kellett sarabolni azaz gazolni. A gazt hazavitték, és a marhákkal etették meg. Anna-napra többnyire hajas lett a kukorica kukuruza z lasmi, kukuruzne läse, indulhattak hát fattyazni rediti. Amelyik növény nem hozott fejet, azaz meddő jalovne kukuruze volt, azt kivágták, s takarmányként hasznosították. Ezzel egyúttal az állományt is ritkították. A szedés branje kukuruze szeptember 14-e, azaz Szentkereszt napja után kezdődött. A letördelt csöveket kupacokba rakták, majd kocsin hazavitték a •