Kerecsényi Edit: A muramenti horvátok története és anyagi kultúrája - Zalai Gyűjtemény 20. (Zalaegerszeg, 1983)

HORVÁT FALVAINK ANYAGI KULTÚRÁJA

A vadgesztenyét divji kostan j (Hippocastanaceae) főleg tehenek gyógyítására használták vérhas esetén, megtörték és korpával összekeverve adták a jószágnak. Összeszedték még azért is, mert jól lehetett vele tüzelni. Mogyoró lesnak, lesnjak (Corylus avellana L.). Fityeházon, Molnáriban és Bajcsán jó mellékkeresetet jelentett az uradalmi erdőkben „loppal" szedett mogyoró. Akkor szedték, amikor már kis ütésre is kiesett a tokjából. Vagy otthon fogyasztották, vagy Kanizsán házalva adták el. Nyíltan nem merték árulni, mert előfordult, hogy a főerdész elkapta a hercegi erdő vámszedőit. Ha rábizonyult valakire a tolvajlás. megbüntették. Bükkfamakk bukovo seme, bukov zir (Fagus silvatica L.). Főleg a hatalmas gyurgyánci erdőben termett igen sok. Bár az erdő tilalmas volt, az erdész — ha egyébként nem tettek kárt — elnézte, hogy a szegénység bejárjon hullott fáért, gombáért, jó termés idején pedig bükkmakkért, amit apró, rövidnyelű gereblyékkel gyűjtöttek össze, és zsákban a háton vagy fejvékában hordtak haza. Otthon a jól megszáradt makkot lábbal hajtós küllőben, stopaban megtörték, majd a tűzhely platniján megpörkölték. Nyersen ették, vagy megdarálva kávé gyanánt fogyasztották. Aki sokat tudott szedni, hasonló módon nyert belőle olajat, mint a tökmagból. A bükkmakk olaját azonban nem étkezésre, hanem világítóolajként pipicsben hasznosították. Minden család igyekezett annyit kifőzni télire, hogy a tartására szolgáló kőkorsó megteljen. Mivel azonban csak minden harmadik—negyedik évben volt jó makktermés, rendszeresen nem gyűjthettek. Olaját sem lehetett hosszabb ideig tárolni, mert gyorsan megavasodott. A tölgymakk hrastov êir (Quercus robur L.) gyűjtésével is leginkább a fent említett falvak lakói foglalkoztak. Szekéren, zsákban, vagy fejen vitték haza, és a sertésekkel, vagy lovakkal etették fel. Arra már senki sem emlékszik, hogy valaha a kondát makkon hizlalták volna, hisz tilos volt a jószágot a földesúri erdőbe behajtani. Levéltári forrásokból azonban tudjuk, hogy az erdei legeltetés hajdan itt is épp oly általános volt, mint másutt. A héjától megtisztított tölgymakkból — pirítva, majd megdarálva — szintén készítettek kávépótlót. c.) Levelek: Vadsóska divji kiselak, kiselica (Rumex acatosa L.). A réten szedték levesnek, vagy mártásnak. Volt, aki Kanizsára vitte, mert ezt is szívesen megvették a piacon. A madársaláta divja saláta (Lactuca serriola Torn.) kora tavasszal a réten, késő ősszel főleg a mezőn és a szőlőben nőtt. Leforrázva, sózva, ecetezve salátának készítették el, majd kevés tökmagolajat öntöttek rá. Sokan ezt is eladták Kanizsán. Papsajt koritacec (Maevae folium). Gyógyszerként használták pl. fejfájásra. A megdagadt lábat megfőzött leveleivel borogatták, majd hitvány törölközővel beborítva „dunsztolták". Egyesek nyersen tették a sebre. A gyerekek szívesen eszegették. Miközben egymás karjára nyomták, ott maradt a lenyomata. Na. adtam egy oltást — mondták. A csalán kopriva, kupriva (Urtica dioica L.) mindenütt kedvelt növény volt. Patakparton, mesgyéken, dűlőutak mentén — főleg tavasszal — egész