Kerecsényi Edit: A muramenti horvátok története és anyagi kultúrája - Zalai Gyűjtemény 20. (Zalaegerszeg, 1983)

HORVÁT FALVAINK ANYAGI KULTÚRÁJA

ros szegélyt és a szíves, rózsás díszítő tűzéseket. Egy szép csizma 1920 körül — az anyagtól és díszítéstől függően — 8—12 pengőbe került, ugyanakkor a legszebb magasszárú gombos cipő sem többe 5 pengőnél. Közülük is kettő szabásrajzát közlöm. A 119/c. rajzon látható borjúboksz csizma hátulvarrott, fényes fekete szárú. A szár felső harmadában ívelten, cakkosan kiképzett és sűrűn lyuggatott széllel borul a hozzátoldott széles, piros szegélyre. Torka rövid, kissé harmonikás és nyelves megoldással kapcsolódik a csizmafejhez. Belsejében „Matyók Pál csizmadiamester Nagykanizsa, Magyar utca 4" cégjelzésű felhuzófül, ami arra utal, hogy az eladó rosszul emlékezett a mester nevére. Idős tulajdonosa szerint ugyanis menyasszonyi csizmának készült Bedekovics csizmadiamesternél 1927-ben. Árát (8 pengő) a vőlegény — a falu legmódosabb gazdája — adta a szüleinek, mivel jegyajándéknak szánta. Ősztől tavaszig viselte is templomba, búcsúra, Kanizsára. (Nyáron a legtöbben akkor még mezítláb mentek a templomba, de egy nagygazda felesége ezt nem tehette volna meg.) Kb. 1940-ig kapcát hordott benne, később barna patentharisnyát. 1950ben csináltatott egy pár új csizmát, csak akkor fogta ezt be hétköznapra. A már többször említett Kuzma Györgynétől még egy harmadik pár csizma is a múzeumba került. Ezt a hátulvarrott, újabb típusú lábbelit — amit 1950 körül Matyók Pál kanizsai csizmadiánál rendelt — 1978-ban bekövetkezett haláláig hordta. (119 d. rajz) Ez is hátulvarrott, szárán fent piros bőrrel szegett, keményszárú, a bokánál puha bőrből varrt torokkal. A száron fent lyuggatott, hullámvonalú díszítés borul a széles piros szegélyre. Alul színes gépi tűzés van rajta. Bélelt, szárában belül a mester nevével jelzett felhuzófülek. A gombos cipő 1880 körül kezdett terjedni, s divatja mintegy 1945-ig tartott. így a módosabbak tavasztól őszig gombos cipőben, télen csizmásan mentek a templomba. Az olcsó gyári lábbeli szorította ki. A leánykák többnyire még 1940 körül is mezítláb mentek még a templomba is. „Mikor iskolába mentem 1942-ben, akkor kaptam az első hosszúszárú cipőt. Csak mikor hideg volt, akkor vettem fel, de még hóban is sokszor szaladtam mezítláb a templomba. Csak erős hidegben maradtam otthon, mert nagyon hideg volt a kő. Nagyon nehéz volt először cipőben járni. . . 12 éves koromban kaptam csizmát hétköznapra. Ünnepi csizmám nem volt, nem is szerettem volna, csak a cipőt. . . " A csizmába általában kapcát húztak, amit viseltes alsószoknyából, flanellszoknyából készítettek. Csak az volt a fontos, hogy a lábfejet úgy-ahogy betakarja. A harmincas évektől, a szoknya rövidültével vált általánossá a fehér patentharisnya, 1950 körül pedig a fiatalságnál a fehér bokazokni. Hétköznap vagy mezítlábra vagy barna patentharisnyára vették fel a cipőt. A felszabadulás óta a lábbeliviselet terén is eltűnt a különbség e falvak és a széles környék között. A viseleti kiegészítők. Közülük legjelentősebb a 3—4 soros ezüst, sárga, fehér vagy tekla színű gyöngysor dund, melyet a keresztanya bérmálásra vásárolt a 10—12 éves