Kerecsényi Edit: A muramenti horvátok története és anyagi kultúrája - Zalai Gyűjtemény 20. (Zalaegerszeg, 1983)

HORVÁT FALVAINK ANYAGI KULTÚRÁJA

A szoknya sukna Tótszentmárton környékén a szoknya sukna viselésében az 1920-as években történt alapvető változás. Ekkor kezdték el a módosabb gazdák leányai valamint a polgárosodó, de többnyire még kétlaki parasztok szűk rétegének asszonyai: a korcsmárosnék, molnárnék és egyéb iparosnék ünnepre drága selyemből vagy szövetből, lüszterből, kasmírból varratni a szoknyát, s vele egy időben végleg elhagyták a flajdankát. A köznapi szoknya karton vagy flanell maradt ezután is, ám szabása az ünneplő szoknyáéhoz hasonult, azaz fokozatosan rövidebb s ugyanakkor bővebb lett. A harmincas években a köznapi szoknyákat 4—5, az ünneplőket 5 vagy 6 szélből készítették már, aszerint, ki mennyit szánhatott az öltözködésre. A szoknya derékpántja gyakran valamilyen maradékból készült, s pertlivel kötötték szorosra derekukon. Alját elütő színű anyaggal'szélesen felhajtották, majd kejesinyórral vagy gyári szalaggal szegélyezték. Barna lüszterszoknyához pl. sárgakockás vagy pettyes visszahajtó illett, alája pedig zöld kefesinyór. A visszahajtó fölé két-háromsoros szegőt is varrtak. A tótszentmártoni Kuzma Györgyné hagyatékából — a falu egyik legdivatosabban öltözködő asszonya volt — múzeumunkba került fekete cérnával varrott, zöld szövetszoknya (Lelt. sz.: 79.2.1.) négy szélből készült. Az eleje kivételével sűrűn ráncolt, a derékrész alatt duplán tűre szedett. Derékpántja az épszeles hasíték mentén fekete köperfűzővel kötődik. Alját 33 cm magasságig vörös alapon apró, fehér virágmintás kartonnal bélelték. Felette 3 sor körbefutó szegőzés porek, alját fekete zsinór díszíti. A szoknya derékpántja újabb, a gondosan félretett maradékból később varrták rá. Az eredeti ugyanolyan anyagból készült, mint a felhajtás. Kuzmáné 12 szoknyával ment férjhez. Általában 2 alsószoknyát viselt, s közülük egy már slingelt volt. A 78.104.3 lelt. sz. szoknyát a tótszentmártoni Vlasics Péterné 17 éves korában kapta stafírungba. Anyaga piros alapon virágmintás kasmírszövet patezna, s 1932-ben varrta Ivánkovicsné. Szabása hasonló, mint az előbbié, de fehér gyolccsal bélelt derékpántjára olyan hosszú kötőt varrtak, hogy körülérje a derekat. 35 cm széles visszahajtója szintén fehér gyolcsból készült. Felette szegők díszítik. (H: 81,7 cm, B: 5 szél) Tulajdonosa tavasztól nyárig ünneplő szoknyaként hordta, s alája 3 fehér alsószoknyát vett. 6 szoknyával ment férjhez. Az 1950-es években terjedt el a kemény brokátselyem szoknya trda sukna, melyből 1—1 divatosan járó lány vagy fiatalasszony 3—4 különböző színűt is varratott már. Szabása nagyjából hasonló volt, mint az előbb ismertetett daraboké: derékban kézzel szedett, igen bő, csupán elől ránctalan. A kb. 40 cm széles kebel, jura itt a fehér gyolcsból készült felette 2—3 sor szegővel. Alját fehér szalaggal znora szegték be. A múzeumban levő — ugyanazon leány stafirungjából származó — három, a térdet éppen csak betakaró nehézbrokát szoknya rózsaszín, világoskék és zöld alapszínű, s mindegyik nagy, fehér virágokkal mintázott. (Lelt. sz.: 79.36.1—3.) Proszenyák Istvánné varrta őket Tótszerdahelyen. 1943-ban — mikor az elemi iskolát kijárta — kapta őket az eladó, s két fehér slingelt alsószoknyát viselt alatta. Vasárnap templomba és nagy ünnepeken hordta. Kapott ugyanakkor egy-egy hasonló mintázatú piros és püspöklila szoknyát