Kerecsényi Edit: A muramenti horvátok története és anyagi kultúrája - Zalai Gyűjtemény 20. (Zalaegerszeg, 1983)

HORVÁT FALVAINK ANYAGI KULTÚRÁJA

a takarítófát. Mások pólyakötő fáslival kötözték az apróságot a jártatórúdhoz, így próbálván elejét venni, hogy magában vagy másban kárt tegyen. A szentmártoni Katzeuséknál hajdan a kenderfonál motringolására használt vetőszeg vitlo egyik szárnyát alkalmazták jártatónak. Ikergyermekeik voltak —, de mellettük több másik is — így egyszerre oldották meg a két, mindig láb alatt mászkáló kisgyermek kordában tartását. E jártatok tűntek el legkorábban, 1930 körül már senki nem alkalmazta őket. Az apróbb berendezési tárgyak is sok jellegzetességet mutatnak. A bútorzatot az általában sima keretezésű — csak néha cifrán faragott — tükör zercalo egészítette ki, melyet a két ablak között buktatva akasztottak a falra. Ez korábban legfeljebb 40X50 cm méretű volt, s a faragott keretbe maguk illesztették be a tükörlapot is. Az első világháború után városi hatásra — és főleg Kanizsa környékén — terjedni kezdtek az eklektikus, furnéros tükrök is. Ezek azonban semmiben sem különböztek már a más falvakban is használatosaktól, miként a különféle falra szegezett fogasok klincenica számtalan változata is hasonló. Még a legszegényebbek szobájából is csak ritkán hiányzott a falióra setalica, zibna vura, comle, z bataki vura, mely 1900 körül terjedt el. Ki-ki anyagi helyzete szerint vásárolt olcsóbbat vagy drágábbat. Az ágyak felett egyszerű keretben számos, szenteket ábrázoló papírnyomat sveti kip, svetec és üvegfestmény valamint a Bisztricéről hozott szentelt gyertya dopler függött. Elvétve egy-egy műtermi foto kipec, kipek, iskolai csoportkép is akadt a falon, sőt ide került a gazda nagy becsben tartott katonai emléklapja, még korábban pedig a katonai végeibocsátó opsit is, melyet tulajdonosa gyakran saját készítésű, díszes keretbe helyezett. Az első világháború alatt sokan lefotografáltatták magukat, hogy kiküldhessék fényképüket szeretteiknek a frontra. Az itthon maradt levelezőlap méretű képeket jóval nagyobb kartonra ragasztották, majd préselt mintázatú, aranyozott papírcsíkokkal díszítve akasztották a falra. A mestergerendáról vagy a sarokasztal feletti keresztgerendáról drágább vagy egyszerűbb, majolika vagy drótvázas petróleumlámpa lampas, olenka függött alá. Ugyancsak a századfordulón terjedt el. Mivel az apró parasztházakat sokan lakták, bármily kevés volt is a régi horvát család holmija, az egyetlen szobában nehéz volt az értékek és a használati tárgyak számára megfelelő teret találni. Ezért minden elképzelhető helyet a legpraktikusabban hasznosítottak. Az ablakok fölé szegezett keskeny polcon — melyet újabban színes stelázsipapírral borítottak — sótartót, pipicset, gyufát, varródobozkát, esetleg a feszületet tartották. A mestergerenda alá szegezett, belülről kivájt léc polica alá dugták a kanalak zlica nyelét, egy másik, a gerenda oldalára szegezett, fogazott szélű léc hézagaiban viszont a villák vilica álltak egymás mellett merőlegesen sorban. Később — a konyha lakókonyhává történő előrukkolása után — az evőeszköz kikerült a konyhaasztal fiókjába. A kanalak helyére akkor — akárcsak a mestergerenda hasadékaiba — iratokat dugdostak. De magát a mestergerendát is polcként használták. Sokféle apróságot: tűzszerszámot, gyufát, borot-