Kerecsényi Edit: A muramenti horvátok története és anyagi kultúrája - Zalai Gyűjtemény 20. (Zalaegerszeg, 1983)

HORVÁT FALVAINK ANYAGI KULTÚRÁJA

A trianoni békeszerződés Muraközt Jugoszláviához csatolta ugyan, de a gazdasági és rokoni szálak egy ideig még erősek maradtak. A közkedvelt bútorok kompon történő átszállítására azonban egyre kevésbé volt lehetőség, ezért az 1920-as években több ottani asztalos költözött Szerdahelyre, ahol a festett bútor még igen kapós volt, asztalos viszont kevés akadt. Közülük Ruzsics István és Fábics Rémus voltak a legnevezetesebbek. Az ágy és a tálas festése ekkorra már tűnőben volt, a sarokpad és sublatláda azonban kb. 1930-ig uralta a piacot. Az elkészült fenyőfabútort először gipszelték, majd olaj festékkel alapozták grundolták. Amikor megszáradt, rávitték a híg, erősen olajos, terozinos második réteget, amit azonnal flodereztek, fladereztek a minta természetének megfelelően gumi-, vagy acélfésűvel, szivaccsal, lúdtollal, kis seprűvel, ecsettel, különleges kefével stb. Lényege a lendületes, folyamatos mozgás volt; egy mozdulattal kellett ritmikusan végigmenni a megmunkálásra váró felületen. Ha a festék megszáradt, lelakkozták. Utána következett a többszínű olaj festés. A díszítendő felületet képzeletben vagy valóságban is egyenlő sávokra vagy kockákra osztották, melyeket minden asztalos saját ízlése szerint cifrázott. A vásárban messziről megismerték már, melyik bútor kinek a munkája. Egy szép lajca 1930 körül 5 pengőbe vagy 2—3 q kukoricába, esetleg 2 q búzába került. Szerdahely környékén mindig nagyobb divatja volt a festett bútornak, mint Kollátszegen vagy Fityeházon. Az utóbbin pl. nem egy lány már 1910ben is kétajtós szekrénnyel ment férjhez, Horváth Balázs azonban csak 1933ban, Jánosi István pedig csak 1946-ban készítette Szerdahelyen az első szekrényt. Igaz, voltak, akik már korábban is azzal mentek férjhez, de mellette, ha a lány gazdag volt, kapott lajcát is. A 30-as évektől azonban a szegények már inkább az olcsóbb, gyári készítésű, erezett fenyőfabútort vásárolták, a módosak pedig, akik a város után mentek, drága, pulitérozott szekrényeket, vagy hálószobabútort csináltattak. A gyermekbútorok Télen, amikor a család beszorult a szobába, a férfiak az asztal körül, a fiatalabb nők pedig a szemeskályha tájékán foglalatoskodtak. Itt játszottak az apróságok, míg a nagyobbak anyjuknak vagy nagyanyjuknak segítve szinte játszva tanultak bele a házi paraszti munkába. Mindenütt állt a kályha mellett néhány kis gyalogszék vagy fonópad, egy-egy gyermekállóka stalka vagy bölcső zxbaca is, aszerint, milyen idősek voltak az apróságok. Az utóbbit csak nagyritkán vihették fel a padlásra, hisz nem volt ritka a 8—9 gyermekes család. Bölcsőgyűjteményünk legértékesebb egyben legrégibb darabja a szentmártoni Kuzma Györgyék ajándéka (83/a rajz). Több nemzedéket kiszolgált, mert még az ajándékozó gyermekeit is ebben ringatták. Az aljába szalmát, arra lepedő gyanánt hitvány vásznat tettek, úgy került bele a vankos-ba szorosan bekötözött csecsemő. E bükkfából 1860 körül házilag ácsolt bútor •—