Kerecsényi Edit: A muramenti horvátok története és anyagi kultúrája - Zalai Gyűjtemény 20. (Zalaegerszeg, 1983)

HORVÁT FALVAINK ANYAGI KULTÚRÁJA

széken láthatjuk. Az előbbi valószínűleg ugyanazon műhelyben készült, az utóbbit azonban parasztember festette. Szerkezetét tekintve változatlan felépítésű, díszítését illetően azonban számos új elemmel gazdagított az a Szerdahelyen vásárolt ágy (74. kép), mely az oldalán levő évszám szerint 1901-ben készült menyasszonyágynak, s Tótszentmártonban egy Márton-napi vásáron vették. Az ágyvégek díszítése nagyjából még az előbbihez hasonló térkitöltésű és mintázatú, az oldala azonban már egészében díszesen festett: a 7 négyzetes mezőre osztott térben egy tulipános és egy — a négyzetet csaknem teljesen kitöltő — nagy, kerekvirágos kazetta váltják egymást. (H: 195, Sz: 101.5. M: 79.5 és 76.5 cm.) Ezek a négyzetes keretben szétterülő, nagy, színpompás szirmú, kerek virágok a későbbiekben még kedveltebbek lettek. Proszenyák Rémusné szerdahelyi otthonában pl. ma is áll egy ilyen motívumokkal telefestett ágy. Módos parasztházban az I. világháború után elvétve állt már egy — csak megbecsült vendég számára megbontott —. új ágyneművel magasra vetett ágy slozena is, ami a család, presztízsét volt hivatva jelképezni. Ez a horvüiske postela általában egy szalmazsák slamnaca, egy tyúktollal töltött derékalj blazina, blezina, 3 vagy 6 fejpárna vánkos és 1 vagy 2 dunyha dunjha tárolására szolgált. Az előbbiekből 3—3 darabot mondtak egy párnak, mert csak így tudták az ágyat egyenletes magasságúra vetni. Ha egy családnak kevés volt az ágyneműje, s mégis szerettek volna ilyen slozenát, a két ágyvég fölé deszkákat tettek, lefedték, s arra rakták az ágyiruhát. Alatta az ágy üresen állt, s ha a család népes volt, a nagyobb gyerekek ott aludhattak. Nappal, persze gondosan letakarták, hogy e kis turpisság ne legyen észrevehető. Ezen tisztaszobát jelképező slozena-t ünnepen takácsszőtte, hímesvégű lepedő postelna plajta, pokrovec takarta, míg hétköznap csak közönséges lepedő. Kollátszegen már 1900-ban kedvelt volt a föstőkék és a pirosbécsi ágyterítő is. Az előbbi házi- vagy takácsszőtte vászonból készült két szélből öszszevarrva és Kanizsán festették egy Szabados nevű kékfestőnél a kiválasztott mintára. Csak később jöttek divatba a gyári, többnyire piros alapú, tarkavirágos, karton vagy szövet ágyterítők. Nagy ünnepeken azonban, kb. 1940-ig előszedték még a takácsszőtte, bordó fölszedéssel gazdagon díszített, kendervászon ágytakarókat is. (93—94. kép) A szoba második ágya általában kevésbé díszes volt, mert ezt még az egyik szülőtől örökölték, vagy a gazda maga készítette. Szépségére nem sokat adtak. Népes családoknál volt a szobában egy harmadik, csaknem mindig házilag eszkábált díszítetlen ágy is, amin gyermekek vagy unokák aludtak. Ez többnyire az ajtó mögötti sarokban állt. Néha nem is jutott bele szalmazsák. Csupán szalmát szórtak a bedeszkázott aljára, amit durva kócból szőtt lepedővel, ócska pokróccal vagy rongyszőnyeggel borítottak. Napközben erre dőlt lé az öreg gazda, vagy ezen heverészett a dolgozni már nem képes, gyakran igen sanyarú sorsú még öregebb családtag. Ahol a szoba kicsi volt, tehát harmadik ágy nem fért el benne, ott kerekeken gördülő, alacsony priccsen supi, kerbet, krevet aludtak a gyerekek, amit nappalra az ágy alá toltak. Ezek a fekvőalkalmatosságok azonban semmiben