Müller Róbert: A mezőgazdasági vaseszközök fejlődése Magyarországon a késővaskortól a törökkor végéig - Zalai Gyűjtemény 19. (Zalaegerszeg, 1982)
I. FEJEZET - Mezőgazdasági vaseszközök a késövaskortól a törökkor végéig - B: Vaseszköz leletek és a lelőhely által keltezhető tárgyak /10*09-137
tartanak. 1000 A határ évenként történő ünnepélyes körbeszántása azonban a középkorban sokkal szélesebb körben lehetett szokásban. Az oklevelekben gyakran szerepelnek a falvak határát jelölő árkok. Ezekkel részletesen foglalkozott MÉRI I. az Árpád-kori falvakban feltárt árkok kapcsán: egy részük természetes volt, a mesterséges árkok pedig többnyire nagyobb, kézierővel keszitett sánc-árkok lehettek. Néha azonban kifejezetten szántott határjelet emlitenek. 1332-ben pl. Nyitra megyében: "...quidnam sulcus novo cum aratro positus". A törökkorból pedig a Hajdú-Bihar megyei Komádiból tudunk a határ körbeszántásáról. l00 ^ Ezért az őcsényi csoroszlyát a későközépkorra keltezzük és véleményünk szerint a későközépkor legvégén kerülhetett a földbe, mint egy hasogató eke - ld. a kiskőszegi ek eke alkatrésze. + a kiskőszegi ekeleletet /104 3. / - vagy egy határbarázdáló 1271. S_z_ő_l_o_m_e_t_s_z_ő_k_é_s J _ /SZBBM R.1.936.3./ Erősen korrodált, de ép, balta nélküli, huzvametsző szőlőmetszőkés. A nyéltüske 11.1 cm hosszú. Mindkét irányban hirtelen kiszélesedve pengében folytatódik. Kissé szűkül, majd újra szélesedik, erős ivben előregörbül, és elkeskenyedve hegyben végződik. Teljes H: 30.5 cm; p. SZ: tőben és a hajlatban: 6.2 cm; a szűkebb részen: 4.4 cm; él iv: 18 cm. Római kori eszközként emiitették. Valóban, analógiáit csak a római anyagban találjuk meg. Az eddig elirt tárgyak között: 443., 445., 517., 657. 1272. S_z_ő_l_ő_m_e_t_s_z_ő_k_é_s_. /SZBBM R. 1. 936 .5./ Hiányos nyeltüskejü, huzvametszésre alkalmas, baltás szőlőmetszőkés. A 9 cm hosszú nyéltüskéhez csatlakozó penge a tövében alig 2.4 cm széles. Éle egyenletesen több mint negyed körivet előregörbül és hegyben végződik. A penge hátából szélesedő, nagy balta emelkedik ki. H: 22 cm; p. él iv: 12.8 cm; balta él H: 8.0 cm. Már többször közölték római kori eszközként. 1005 Párhuzamait csak a középkori /562. + , 1058., 1159./ és az