Müller Róbert: A mezőgazdasági vaseszközök fejlődése Magyarországon a késővaskortól a törökkor végéig - Zalai Gyűjtemény 19. (Zalaegerszeg, 1982)

I. FEJEZET - Mezőgazdasági vaseszközök a késövaskortól a törökkor végéig - B: Vaseszköz leletek és a lelőhely által keltezhető tárgyak /10*09-137

Ezek közül ma csak egy kanálfuró van meg. /VBM 55.223.1./. Ere­detileg volt egy szőlőmetszőkés is, amelynek rajzát KUBITSCHEK 978 nyomán B. THOMAS is közölte. 1240. S_z 5 l_o_m_e t_s_z_ő_k_é_s_ 1 Elveszett. A rajzon hiá­nyos, kettétört állapotban látható. A 9.9 cm hosszú nyéltüs­ke mindkét irányba hirtelen kiszélesedve pengében folytatódik, amelynek éle először enyhe ivben hátra, majd erősebben előre­görbül és hegyben végződik. A pengető hiányos. A hátraivelő­dő él jelentheti, hogy nagyon elhasznált állapotban került a földbe eszközünk, de valószinübb, hogy eredetileg is ilyen volt, vagyis kétsarkos, húzva- és tolvametszésre egyaránt al­kalmas metszőkés. H: 2.9 cm; p. SZ tőben: legalább 7 cm, kö­zépen: 5 cm; él iv: 15.4 cm. NAGYVENYIM - Baromfitelep /Fejér m./ A nagyvenyimi Tsz baromfitelepén 1959-ben meszesgödör ásása közben a 8-9. századi temető egyik melléklet nélküli sirjára bukkantak. A leletmentést végző B.VAGÓ ESZTERNEK a munkások különböző vastárgyakat adtak át, amelyek szerintük a sir fe­lett a felszíntől 50 cm mélységben együtt kerültek elő. Az ásató jelentése szerint a vaseszközöknek nem volt közük a te­metkezéshez, újkorinak tartotta őket. Az egyik tárgy egy eke­vas, amit BALASSA I. a népvándorláskori ekék között mutatott be, megjegyezve, hogy "csak erős fenntartással sorolhatjuk e „ 979 korszak legvégéhez? Véleményünk szerint a munkások téved­tek, a vaseszköz lelet a sirgödrön kivül helyezkedett el,igy 9 7 9a nem keltezheti a vasakat "post quem" a sir. 1241. E_k_e_v_a_s_ 1 _ /DM ltszn./ Enyhén szimmetrikus. A bal köpüszárny kissé hosszabb, a lejjebb induló bal váll csapot­tabb és lekerekedve megy át az élbe. A kifelé szélesedő köpü alsó sikja egyvonalban van a penge hegyével, tehát vízszintes helyzetben szántottak vele. H: 24.3 cm; köpü SZ: 11.3 - 12.8 cm;

Next

/
Oldalképek
Tartalom