Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 18. (Zalaegerszeg, 1983)

Szőke Béla Miklós—Vándor László: 8.-9. századi birituális temető zalakomár határában

vasztásos sírok biztosan 9. sz.-i csontnvázas sírok fölé nyúltak. S bár a keszthelyi temető térképe ismeretében — ha ilyen készült volna — valószínűleg hasonló helyzetről számolhatnánk be (,,két helyütt az urnák éppen a sírok felett állottak")'

1

"' a dévény új falui (Devinská Nová Ves) vagy a pozsonybesztercei (Záhorská Bystrica)'

10 temetőkben ezt a megfigyelések és a csontvázas sírokban lelt tárgyak kora egyértelműen bizonyítják. Annak alapján pedig, hogy a 9. sz. elején jelentek mek ezek a hamvasztásos sírok a késő avarkori csontvázas sírokkal együtt, nyilvánvalóan nem gondolhatunk arra, hogy a peremterületeken addig avar elnyomás alatt élt szlávok a politikai erőviszonyok változásával most visszatértek őseik temetkezési szokásaihoz — hiszen éppen ekkor adták fel a Morva-medencében is ezt az ősi temetkezési rítust —, hanem inkább olyan új szláv népcsoportok megjelenésével kell számolnunk, akiknél még dívott a hamvasztás szokása, s akik olyan területekről érkeztek, ahol ugyanakkor a birituális temető használata elfogadott volt. Ilyen terület az Al-Duna vidéke. S ha a történeti forrásokból ismert brodnikok (abodriták) és timocsánok''

7 szállásterületéről még csak igen hiányosak is az ismereteink (eddig csak Pancsováról (Pancevo) ismertek ilyen jellegű temetkezések)

48

, a történeti hűséghez mégis közelebb állónak tűnik, hogy ők — s esetleg további néptöredékek, akikről az írásos források hallgatnak — érkeztek a 9. sz. első harmadában a Zala völgyébe, s itt, a helyi lakossággal együtt éltek, és hoztak létre közösen temetőt. Összefoglalóan a következőket mondhatjuk el a zalakomári temető eddig feltárt részéről: a csontvázas temetőt egy alapjában késő avarkori műveltségű közösség hozta létre (eltekintve itt most a néhány kora avarkori sírtól, melyek genetikai kapcsolatát a késő avarkori temetőhöz még nem tudjuk bizonyítani), melyre erős hatással voltak egyrészt a terület hagyományosan jó nyugati kapcsolatai, másrészt pedig a 9. sz.-i változások következtében kialakult új, ill. megerősödött régebbi kapcsolatok. A zalakomári közösség temetőjében kimutathatók dél-németországi, bajorországi, felső-pfalzi, felső- és alsó-ausztriai és kisebb mértékben morvaországi és szlovákiai, ill. déli (bulgáriai?) hatások; ezek egy része egyszeri kapcsolatra utal. más része szorosabb kulturális közösséget sejtet (főként Alsó-Ausztriával). A temető másik részét alkotó hamvasztásos sírok csoportja ma még nehezen interprentálható : keltezésére biztos támpontjaink vannak, bizonyítható, hogy a 9. sz.-ban hozták létre. A létrehozó közösséget azonban ma még csak feltételesen köthetjük déli eredetű szláv népességhez — bár nagyobb valószínűséggel, mint a nyugati szlávokhoz 45 H

AMPEL J.: A régibb középkor emlékei Magyarhonban. Budapest, 1894. 98., a keszthelyi sírmező 9. századi leletei: Tf XCI. 9, 12, XCII. 6, XCIH. 12, XCV 1, XCVII. 3, 8, XCVIII. 3—7, CH., CVIII. 10, CXVI. 4

^ld. 35. jegyzet 47 Cs. SÓS A.: Die slawische Bevölkerung Westungarns im 9. Jahrhundert. München, 1973. 92—93. 48 ld. 38. jegyzet